december 31.

Az év utolsó napján futottam az óceán parton, napoztam a beachen, és behűtöttem a pezsgőket, de mindez úgy hogy G. dolgozik nem az igazi.
De azért nem volt kis élmény kb. 30 fokban, rövid nadrágban, trikóban átértékelni az óceán partján ülve az évet. :)

...

"El kellett mennem messzire, hogy megértsem azt, ami közel van. (...) Ettől izgalmas az élet: hogy hiszünk a kincsekben és a csodákban."

Paulo Coelho

Kiskarácsony, kisült-e már...

"Itt már kisült. Az egyik alapvető különbség, hogy ide korábban érkezik a Jézuska. A másik, hogy nincs hó, de még hideg sem.
Azért rövidnadrágban, pólóban díszíteni a fát, és a karácsonyi vacsorát a teraszon eltölteni elég furcsa, de nem rossz dolog."
Írtam ezt napokkal ezelőtt, de aztán valamiért félbemaradt az írás.
Azóta már a karácsony is eltelt, s nekünk is fehér karácsonyunk volt. Bár itt nem a hó, hanem a homok volt fehér :D
Itt a karácsony egész más hangulatú mint otthon,  talán nem is annyira családi ünnep, valahogy nem ugyanazt sugallja, mint az otthoni. Az emberek ugyanúgy állítanak fát, vesznek ajandékot, sütnek kacsát, ajándékoznak (azt hiszem), de nem annyira a meghittségről szól mint otthon (és ráadásul sokan meg a vallásuk, kultúrájuk miatt nem is ünneplik).
24.-e itt nem ünnep, 25.-e Christmas day (a Karácsony napja), 26.-a pedig Boxing day. Ezen a napon már nyitva vannak az üzletek, és mindent leáraznak sok-sok százalékkal, az emberek meg megőrülnek és mennek venni minden jót, még azt is amire nincs is szükségük. Teli voltak ma az üzletközpontok, alig lehetett mozdulni a sok embertől. Itt senki se megy a családjához?
Szóval se hó, se hangulat, így a mi karácsonyunk is másra sikeredett, mint amihez otthon szoktunk, de azért próbáltuk belecsempészni a saját kultúránk.
24.-én állítottunk fát,  együtt vacsoráztuk meg a töltött káposztát, sült kacsát, bejglit... majd ajándékoztunk. A maga módján nagyon hangulatosra sikeredett ez az este.
25.-én kimentünk a szabadba. Sydney-től 3 órára van egy nemzeti park teli szebbnél szebb beach-csel. Végre fehérhomokos partot is láttam, így tényleg nálunk is volt fehér karácsony :)
Gyönyörű helyeken jártunk, s életemben először mikulássapkában strandoltam :D, de karácsony volt :)
Le se tudom írni azt az élményt amit átéltem idén karácsonykor, de akár milyen jó is volt, a családom nélkül nem az igazi!!!!
Ezt soha nem lehet megszokni, anyukám hiányát semmi nem tudja pótolni!!!!!!!!!!!!

Tanulás

Ugyebár az, hogy tanuló vízummal vagyunk az országban azt a kötelezettséget vonja maga után, hogy tanulnom kell. Az elmúlt három hónapban csak angol kurzusra jártam, hogy kicsit fejlesszem az angolom. Hát mivel itthon sok időm nem volt tanulni, nem fejlődtem annyit, mint szerettem volna, de így is azért sokat segített a suli abban, hogy legalább meg merek szólalni, és nem riadok meg, ha valaki hozzám szól angolul.
A suli lassan azonban véget ér, és keresni kell másikat. Na ez már nem könnyű, mivel bár elképzelésem van arról, hogy mit szeretnék tanulni, de nehéz olyan sulit keresni, ami minden szempontból megfelel.
Először a könyvelésben gondolkodtam, csak ebben dolgoztam évekig, s hát közel áll hozzám. Vannak is olyan képzések, amik árban megfelelnek, az egyedüli baj, hogy estin megint heti 5 napot vesz igénybe, délután 5-től 9-ig. Ami azt jelenti, hogy a Bunnings és egyéb munkák mellett elég leterhelő lesz minden egyes napom. Arra már rájöttem, hogy ezt hosszú távon nem lehet így csinálni, hisz a szervezetem kikészül. Három hónap alatt mínusz 4 kg-nál járok, ami azért van mert reggel nem tudok enni, utána meg sokszor időm nem volt az evésre. Szóval azt hiszem minden képen az lenne a jó, ha csak hetente max 3-szor kellene bejárni suliba. Hisz bár tanulni jöttem elsődlegesen, de ahhoz, hogy elérjem a céljaim az otthon hagyott dolgaimmal kapcsolatban  most még a munkának kell lennie az elsőnek.
Így most kezdem feladni a ragaszkodásom a könyvelő sulihoz, és gondolkodom már másban is. Az egyik felem nagyon is szeretne valami újat tanulni, otthon is mindig akartam valami mást. Így jött képbe most épp az esküvőszervezéstől kezdve az újságíráson át a személyügy területe és még millió egy kis gondolat, aminek az ügynököm nem fog örülni, hisz azt gondolta, legalább én tudom mit akarok :).
Igen tudom mit akarok, hetente max. 3 napot szánni a tanulásra, de hogy mit is szeretnék igazán tanulni... kezdem magam se tudni :D.
Nem egyszerű összeszervezni a dolgokat. Van egy jó munkám, s mellette csöppennek apró munkácskák is, amik nagyon jól jönnek, de ilyenkor olyan jó lenne ha egy nap nem csak 24 órából állna.
De legalább a hétvégék szabadok, egyenlőre...

Ami a legjobban hiányzik...

...otthonról, még mindig az, hogy ha valami fontos történik velem, felhívjam anyukámat.
Egyszerűen szörnyű, amikor annyira megosztanék vele valami fontosat, amire megint büszke lehet, és képtelen vagyok rá abban a pillanatban, mert tudom, ő még alszik otthon az ágyikójában, és fel nem ébreszteném. De mire odakerülök, hogy elmondhassam neki, már nem ugyan az az érzés kering bennem, mert nem lelkesedem annyira, már nem vagyok annyira izgatott, hogy megosszam vele.
Így éreztem ma is, amikor megkaptam ezt, vagyis inkább amikor felfogtam, hogy a best az most tényleg azt jelenti, hogy ez csak nekem jár :)

Anyukám és azok kedvéért akik nem tudnak angolul: 2011 legjobb új csapattagja (dolgozója) elismerés

Bunnings vs Bosch

Életem első munkahelye a Bosch volt, s volt az az idő, mikor hittem benne, hogy egyben az utolsó is lesz. Magam sem tudom megmondani, mi volt amit megszerettem benne, néha azt mondom talán pont azt, amit sokszor a legjobban "utáltam", a szabályszerűséget. Azt, hogy keretek közé voltunk szorítva, s ezáltal valahol mintha nem lett volna, vagy minimálisra lett volna redukálva a hibázási lehetőségünk. De ugyanakkor annyira nem bírtam a kötöttséget, hogy be akarják tartatni velem az 5S-t, ami az utolsó pillanatig az ellenségem volt, hisz mindig is azt mondtam, hogy a "rendetlenségem" az egyéniségem része. Képtelen voltam a tökéletességre, vagy legalábbis a tökéletes rend fenntartására. Mindig azt mondtam, a zsenik a káoszban is feltalálják magukat (Igen D. Judit is egy zseni!!!! :)). De a sok szabály sem tudta elnyomni a családi hangulatot, ami kialakult, azt a légkört, amit soha nem tudtam igazán kiélvezni, s aminek hiányát talán az utolsó napon éreztem a leginkább. Megszerettem hát mindent, az embereket, a munkám, és mikor eljöttem jöttem rá, mennyire fontos része volt az életemnek, s mennyire nehéz megválni tőle.
Két hónappal később azonban elmondhatom, hogy talán megtaláltam a méltó utódját a Bosch-nak az életemben. Találtam egy olyan munkahelyet, ami legalább olyan családias hangulatú mint a Bosch volt, s ami legalább annyira képes lesz belopni magát a szívembe mint a Bosch.
S hogy mi a különbség mégis? Mert igen van különbség, s nem csak az, hogy egy teljesen másik országban van, több ezer kilóméterre egymástól, bár ha belegondolok, talán pont ez a nyitja az összes különbségnek.
Szóval itt megtapasztaltam, hogy lehet szigorú szabályok, 5S ( :) ) nélkül is nagyon jól működtetni egy rendszert. Az egész alapja benne rejlik az értékeikben, amik közül a legfontosabb talán a Team work (csapatmunka) és az Enjoyment (élvezet). Itt komolyan veszik, hogy együtt dolgozunk, és együtt mindent megoldunk, és hogy közben mosolygunk. Hihetetlen hogy a szabályoknál is fontosabb az, hogy elégedett legyél a munkahelyeddel, a munkáddal, s tudj tényleg csapatban dolgozni.
Számtalan hazai cég mintát vehetne erről a rendszerről, erről a cégről. Itt a manager (főnök) nem úgy áll hozzád mint egy főnök, itt tényleg érdekli mi van veled, hogy vagy, van-e problémád....itt tényleg nyitva áll előtted az ajtaja, s van is ideje rád, ha csak egy perc is, de amikor szükséged van rá, ott van (bár ez a Boschban is részben meg volt,)!!! Itt nincs az, hogy te irodista vagy, a másik meg fizikai munkás. Itt az irodán is ugyanolyan egyenruhában vagyunk, mint akik kint dolgoznak a "placcon". Itt egy ebédlőnk van, együtt eszünk, közben tévézünk, beszélgetünk, itt tényleg foglalkozunk egymással.
Persze itt is vannak szabályok, ami viszont mindenkire vonatkozik. Nekem ugyan annyi szünet jár, mint annak aki fizikai munkát végez, nem több egy perccel sem. Persze nem veszik le a fejem, ha nem tartom be, de eszembe se jut nem betartani.
Egyszóval itt valahol tudják a cégek, mire kell fektetni a hangsúlyt, nem vésznek el a részletekben, nem ragaszkodnak a legnagyobb szigorúsághoz, csak azokon a területeken, ahol tényleg fontos, ilyen a biztonság (ezt nagyon keményen megkövetelik) és a csapatmunka!!! Itt hetente mondják el, hogy milyen jó eredményt produkáltunk, nem havonta egyszer, és itt tényleg megveregetik a vállad, ha jól dolgozol.
Szóval szerettem a Bosch-t, s mindig is fájni fog a szívem utána, de szerencsére elmondhatom, találtam egy munkahelyet, ahol nem csak jól érezhetem magam, hanem FONTOS-nak is!!!!

Kikapcs

Mert hogy néha azt is kell, és néha erre is van időnk. Nem sok, mert G.-nak szinte minden nap dolgoznia kell, de végre volt már két hétvége is, amikor el tudtunk menni kirándulni.
Múlt hétvégén a Blue Mountainsban voltunk. Ez volt a névnapi meglepim, szóval nekem csak fel kellett kelnem jó korán, felöltözni, és csak élvezni mindent. Tényleg igazi meglepi volt, mert csak abból sejtettem hova fogunk menni, hogy korán kellett kelni, de ezt is csak vasárnap reggel tudtam meg.
Szóval minden előkészülés nélkül vágtunk neki a 100 km-es útnak, ami elvitt minket az egyik legismertebb és legszebb helyre itt Ausztráliában.
2 órás vonatút után (fejenként $ 10) érkeztünk meg Katoomba-ba, ahonnan indulnak buszok, amik körbevisznek a hegységben. A legismertebb társaság kicsit többe került, mint egy kevésbé ismert társaság járata, de erre csak utólag derült fény. $ 58-ért 19 megállót biztosítottak, plusz egy-egy utat a skyway-en, railway-en és elvileg a cableway-en, de ez sajna most nem működött.
Összesen kb. 5 órát töltöttünk el, sétáltunk az őserdőben, megnéztük a Three Sisters-t, egy-két vízesést...
Számomra feledhetetlen élmény volt.
Ma nem tettük ki a lábunk a városból, mégis egy élménydús napot tudhatunk magunk mögött. Ma én voltam a programszervező :). Rögtön egy egész csomagot meg is vettem a látnivalókból, így olcsóbban jöttek ki a belépőjegyek. Sétáltunk Darling Hourbor-ban, elmentünk az Aquariumba, a Wild Life Parkba, és felmentünk Sydney egyik legnevezetesebb látnivalójába, a Sydney Tower Eye-ba. A Wild Life kihagyható lett volna. Nem olcsó, és hát nem nyújtott túl nagy élményt nekünk. Az Aquarium sokkal jobban tetszett, láttunk nagy cápákat, rájákat és a tengervilág számtalan kis állatkáját. Olyanokat is, amit eddig csak képen, vagy még ott sem láttam.
A leginkább mégis a Tower (torony) nyűgözött le. 300 m magasból szemlélhettük körbe Sydney minden egyes pontját, s mindent ameddig csak a szem képes ellátni :). Azt hiszem ez kihagyhatatlan, úgymond kötelező mindenkinek aki egyszer Sydney-ben jár.
Jövő hétvégi program Manly Ocean World, még ez is benne volt a pakkban.
Élmények gyűjtése tehát megkezdődött, most már csak dolgozni kell ezerrel, hogy még szenzációsabb helyekre tudjunk majd eljutni!

Miért jöttem?

Ha valaki megkérdezi miért jöttem Ausztráliába, ma is azt válaszolom, amit két hónappal ezelőtt válaszoltam volna:

ELSŐDLEGESEN, hogy TANULJAM A NYELVET!

Másodlagosan, hogy ÉLMÉNYEKET SZEREZZEK egy nem mindennapi országban!

CSAK harmadsorban, hogy pénzt keressek!!!!!!!

S ezt így érzem most is, s amikor valaki azt mondja, arra, ha valaki 12 órát ledolgozik, egy héten akár többször is, heti egy szabadnappal, hogy "legalább most jól keres", nálam a biztosíték nem kicsit kicsapódik!!!! Nem éri meg mindenáron hajtani a pénzt, mert azt az időt, amit pénzkereséssel töltünk, senki nem adja vissza nekünk, s ha nem hagyunk időt sem pihenésre, sem arra, hogy tényleg gyűjtsük az élményeket, akkor ha hazamegyünk nem fogunk mást érezni, csak ürességet, mert hiába lesz teli a puttonyunk pénzzel, ha nem mondhatjuk el, hogy igen, élveztük minden egyes pillanatát!!!!
Persze az élményekhez pénz kell, mondhatni ördögi kör, DE 12 órát dolgozni nem biztos, hogy normális, s nem biztos, hogy megéri!!!!!!!!!!! Nekem nem érné meg, számomra nincs az a pénz, amiért érdemesnek érzem széthajtani magam, és amiért nem sajnálnám az időt, amit nem a szeretteimmel töltök.
Egyetlen dolog vinne csak rá, a tisztelet aziránt akinek dolgozok, s az, hogy szüksége van a munkámra, de a pénz miatt SOHA!!!!!

Mert amiért én jöttem:

ELSŐSORBAN, hogy TANULJAK!!!
Másodsorban, hogy ÉLMÉNYEKET SZEREZZEK!!
harmadsorban, hogy pénzt keressek!

Időjárás

Mindent amit gondoltam az itteni időjárásról az elmúlt két nap megcáfolta. Már 3 napja mintha ősz lenne, esik, hűvös van, és nem süt a nap sem. De hisz pár nap és nyár lesz, akkor mi van itt most????
Ma nekiültem és lecsekkoltam a neten, csak nekem fura, hogy ennyire szeszélyes itt az idő?
Pár hivatalos info:

"Éghajlat Ausztráliában

Ausztrália olyan hatalmas területű ország, hogy szinte minden éghajlati öv megtalálható benne.

Ausztrál városok éghajlata:

Sydney:	mérsékelt
Melbourne:	mérsékelt
Brisbane:	szubtrópusi
Perth:	mediterrán
Adelaide:	mediterrán
Hobart:	hűvös mérsékelt
Darwin:	trópusi
Cairns:	trópusi
Alice Springs:	félsivatagi

Évszakok Ausztráliában:

Mivel a déli féltekén fekszik, az évszakok pont fordítva vannak mint nálunk. (De azért a karácsonyt Ausztráliában is decemberben ünneplik, csak éppen tikkasztó hőségben :))

Nyár:	december, január, február
Tél:	június, július, augusztus
Tavasz:	szeptember, október, november
Ősz:	március, április, május

A trópusi éghajlaton már nincs is 4 évszak, csak két időjárási időszakot különbözetünk meg:

Száraz évszak:	május-október
Nedves évszak:	november-április

Ausztrál időjárási statisztikai adatok:

	Középhőmérséklet (Celsius fok)				Csapadék (mm)
	Január (nyár közepe)		Július (tél közepe)
Város	max	min	max	min	évente
Adelaide	28.5	16.6	14.9	7.5	553
Alice Springs	36.1	21.2	19.5	4.0	274
Brisbane	29.2	21.0	20.6	9.5	1189
Canberra	27.8	12.9	11.1	-0.2	631
Darwin	31.8	24.8	30.4	19.3	1666
Hobart	21.5	11.7	11.5	4.5	624
Melbourne	25.7	14.0	13.3	5.8	661
Perth	31.5	16.8	17.7	8.1	869
Sydney	26.3	18.5	16.9	6.7	1220

Ja, hogy itt Sydney-ben nem trópusi, de még nem is mediterrán, csupán csak mérsékelt az éghajlati öv. Szóval olyan mint otthon, csak  mégsem? :)
Na és, hogy majdnem itt esik a legtöbb csapadék egész évben (értem már miért esett két napon keresztül).
S mikor megláttam, hogy télen 7 fok is lehet... Hát kérem vagy küldjön nekem valaki egy téli kabátot júniusig, vagy el kell költöznöm kicsit északabbra. Mondjuk úgy Darwin környékére, na az már tetszene, télen max. 19 fokig hűl le a levegő.
Nem is olyan jó hely ez a Sydney ;)

Drága-nem drága?

Mikor az otthoniakkal beszélek sokszor kérdezik tőlem drága város-e Sydney, drága ország-e Ausztrália.
Persze engem is érdekelne, mert ez valahogy magyar  habitus, ott nem jó, ott nehéz megélni, így persze, hogy kíváncsiak rá az emberek, itt mennyire nehéz.
Nehéz meg mondani drágaság van-e itt vagy sem. Hisz az első kérdésem ilyenkor, mihez képest? Magyarországhoz képest, vagy csak az itt megkereshető bérhez képest?
Talán amivel kezdeném, hogy azt már megtanultam, hogy nem szabad átszámolni magyar forintba, hogy mi mennyibe kerül, mert akkor az ember szívrohamot kap előbb-utóbb. Hisz tény, hogy otthon nem vettem 8000 Ft-ért egy strandpapucsot meg (itt se én vettem :), kaptam :)), de még egy cipőért se adtam ki annyit, vagy ha igen, mintha a fogam húzták volna. De az is tény, hogy itt ennek az árát, kicsit több mint két óra alatt keressük meg, otthon meg mennyi idő alatt is? Másfél nap? Nekem kb. annyit kellett volna érte dolgozni, na jó kicsit kevesebbet a magyar átlag akár két napot is dolgozna érte.
S hogy a kenyér akciósan is közel 800 Ft, és ez nem 1 kg, azt sem szabad számolni, hisz kb negyed óra alatt keresem meg az árát, amit lassan otthon már nem mondhatunk el.
A ruha szerintem abszolút nem drága, főleg az itteni keresethez képest. Mert ugye van ám strandpapucs 5 dollárért is nem csak 40-ért :).
A lakásbérlet kibírható, igazából egy kevésbé rossz keresettel is meglehet keresni az árát egy hét alatt. Mi most négyen élünk egy lakásban, és 2000 dollárt fizetünk érte egy hónapban. Húúú most mindenki el kezd forintosítani :), igen baromi sok, otthon, de itt...
A kaja nem olcsó viszont, sokszor azért meggondoljuk mit vegyünk, hisz én egy mangóért 5 dollárt nem szívesen adok ki. De egy kávéért se 3-4 dollárt. De ha már keres az ember, éhen nem hal. És itt is vannak olcsóbb termékek itt is van egy-egy üzletláncnak "márkaterméke" amit olcsóbban ad, mint a többi márkás dolgokat.
Szóval az itteni bérekhez képest én azt mondom nem vészesek az árak, annak ellenére, hogy Sydney állítólag az egyik legdrágább város.
S hogy drága-e  tömegközlekedés. Nincs havi bérlet. Vagy hetit vesz az ember, vagy úgynevezett 10 travel jegyet, ami 10 alkalomra jó. Minden egyes alkalomnál le kell húzni a jegyet, és még bliccelni se lehet, mert a sofőr eléggé figyel. Ennek az ára attól függően változik hány section-t (nevezzük körzetnek) akar megtenni vele az ember. Amire nekem szükségem van ahhoz, hogy bemenjek a suliba 26 dollárba kerül, ez kb. egy hétre elég. Kevesebb mint két órai munkám ára.
Amiért sokat elkérnek az a szórakozás. Egy vadaskerti belépőért, ami rosszabb mint a kecskeméti, csak itt van koala, meg kenguru, én sajnáltam a 25 dollárt. Nem kicsit. Sőt annak sem örülök, hogy egy pohár sör 6 dollár fölött van, de inkább nyolc, mint hét. A pubok nem kevés pénzt elkérnek az alkoholért, s ha órabér/ár arányában nézzük, talán ez ami drágább itt. (Ja egyébként a boltokban nem lehet alkoholt kapni, külön alkoholt áruló shopok vannak)
Sok mindenről írhatnék még, mert igen, forintra átszámítva tényleg minden sokba kerül, és igen, drága ország Ausztrália, de tény, hogy ha itt dolgozik az ember, itt keresi meg a minden napi kenyérre valót, akkor élhetőbb életet tud élni mint otthon. De eljutni odáig, hogy biztos keresete legyen valakinek, na az már nem egyszerű út, bár lehet, csak embere válogatja.
Szóval turistaként sok-sok pénz kell ide is :)

Az új munkahelyem

elölről

 

 

hátulról :)

 

mert hogy Team Member (csapattag) lettem a Bunningsnál. Mától hivatalosan is van munkám. Egy nem kicsi cég Customer Service-ének (ügyfélszolgálatának) fogom erősíteni a csapatát, nem kis meglepődésemre.

Hetek óta mást sem fújok, hogy ezek hülyék, ha felvesznek, és láss csodát tényleg azok. Na jó tudom én, hogy jó vagyok, de még magam sem értem, hogy miért pont én. Hogy lehet, hogy jó pár ozival szemben, és olyan emberekkel szemben, akik évek óta itt élnek, pont engem, a magyar bevándorlót választották, aki nem kicsi nehézségekkel beszéli csak a nyelvet.

Én már azt hittem a második fordulón elvéreztem. A telefonos interjú annyira nem volt nehéz, mint amire számítottam, de mikor másik hét emberrel kellett angolul csapatban együttműködnöm, mikor mások előtt kellett magamról beszélni nem kis fejfájás közepette, azért meg kellett küzdenem magammal is.

A harmadik fordulón a menedzserekkel volt egy személyes elbeszélgetés, ahol elég sok szakmait kérdezgettek, szituációkat kellett elmesélnem, milyen tapasztalatom van, amikor reklamál egy vevő, hogyan oldottam meg... Hát bár egyfolytában beszéltem magam sem értem, hogyan tudtam ennyi mindent elmondani angolul. Talán köszönhetem annak, hogy idén kemény fél évem az üzleti angolra ment rá, és ilyen helyzetben sok szakszó előjön.

Szóval igen, ott vagyok a Bunnings csapatban, ami nem kis teljesítmény még ebben az országban sem, hisz egy multi, egy Ausztráliában nem kevés áruházzal büszkélkedő cégről van szó.

Szóval még ha csak  heti 20 órában is, de igen, végre van munkám, és igen elértem, hogy egy neves ausztrál cégnek dolgozhassak :).

A következő lépés a melbourni Bosch :)

Kicsit más...

Amikor elkezdtem írni a blogot eldöntöttem, hogy nem fog érzésekről, érzelmekről szólni. Csak egy blogot akartam, amin megoszthatom az élményeim másokkal, ahol az ismerőseim elolvashatják milyen külföldön élni, miben különbözik ez az ország a hazánktól, milyen a kezdet, hogyan lehet munkát találni...
De az igazság, hogy akár mennyire is el akarom különíteni a blogírást és az érzéseket, nem tudom. Hisz valahol érdemesnek találom arról is írni beszámolót, hogy hogyan éli meg az ember az ekkora váltást, hogy mennyire gyötör meg ez egy párkapcsolatot, hogy vajon egyedül vagy párban könnyebb nekiindulni, átvészelni a kezdeti nehézségeket...
Pár héttel ezelőtt egy rendezvényen dolgoztam, amikor is az egyik ismerős ezt mondta: "Tudtad, hogy a statisztika szerint két hónap után azoknak a pároknak  80%-a szétmegy, akik együtt vágtak neki Ausztárliának?. És ez tény, szóval vigyázzatok."
Hát nem tudom, mennyire valós a 80%, de az tény, hogy sokan már nem azzal vannak, akivel anno kijöttek, és az is tény, hogy baromira meg tudja viselni a párkapcsolatokat egy ekkora váltás.
Talán ilyenkor jönnek rá a párok igazán, hogy mennyire mást akarnak, hogy mennyire más útra akarnak lépni, hogy mennyire más az életcéljuk?
De nem csak párkapcsolati, hanem nagyon jó önismereti tréning is a külföldre költözés. Ilyenkor jön rá az ember, mennyire volt fontos, amit maga mögött hagyott, tényleg más életre volt-e szüksége, tényleg ez az az út, ami kell neki...
Az elmúlt lassan két hónap alatt én is rájöttem, mennyire nem értékeltem a munkahelyem. Mennyire nem voltam elégedett a körülményeimmel, a fizetéssemmel, olykor-olykor a kollegákkal, a munkámmal, azzal, hogy nem volt kihívás, hogy már csak rutinmunkát kellett végeznem, hogy nem mindig tudtam kitölteni a nyolc órát hasznosan... Most meg? Örülnék, ha azt csinálhatnám, amit ott csináltam. Bár itt egy hónap alatt csak heti hat órás munkával majdnem megkeresem azt amit otthon, de ez még csak egy munka. Emellett még fenn kellene legalább 3-at tartani, hogy jól is éljek.
Aztán meg kell tanulni együtt élni másokkal, s ez talán még jobb alkalom az önismeretre, arra, hogy rájöjjünk hol a toleranciaküszöbünk, mennyire tudjuk kezelni az indulataink, s mennyire érezzük magunkat vendégnek még akkor is, ha fizetünk ugyanúgy bérleti díjat.
Nem beszélve a kommunikációról, amikor más és más kultúrájú emberekkel találkozom, és más és más a norma egy-egy közösségen belül is. Mennyire tudom tolerálni, ha valaki szívja az orrát, vagy hogy mindig bocsánatot kérnek ha tüsszentenek? Mennyire idegesít a másik csámcsogó rágózása? Hol van az a határ, mikor már nem tudom tolerálni, mikor már azt mondom, kultúra ide, kultúra oda, én szólok...
Hatalmas lelki teher egyik napról a másikra elszakadni otthonról, nem látni hónapokig, vagy akár évekig a családomat, nem tudni megölelni az anyukám, a tesóm, a mamám, a barátnőm, egy-egy kollegám...S ez sok napra rányomja a bélyegét.
Hatalmas küzdelem tolerálni mások hülyeségét, megérteni mások értékrendjét, s elfogadni azt. Együtt élni teljesen más gondolkodású emberekkel, együtt tanulni teljesen más kultúrájú emberekkel, barátkozni úgy, hogy nem mindig tudom kifejezni magad, interjún részt venni nem az anyanyelvemen, megbarátkozni a gondolattal, hogy a külföldi emberek jobban megbíznak bennem, mint a "saját fajom"...
Rengeteg dolog felborítja a lelkivilágom, s ezáltal feltáródik előttem mennyire vagyok gyenge, vagy éppen erős.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy végre megbizonyosodtam róla, hogy olyan erős vagyok, mint amilyennek mások láttak otthon, de hazudnék akkor is, ha azt mondanám, úgy érzem nincs már kitartás bennem.
Vannak napok, mikor nagyon magam alá kerülök, amikor nem tudom élvezni még az óceán gyönyörű látványát sem, amikor úgy érzem, semmi nem pótolhatja az otthon kapott érzéseket, de mégis még mindig vannak napok, amikor van életcélom, amikor látom, tudom, érzem, hogy képes vagyok itt is elboldogulni, amikor teli vagyok határozottsággal, és elhiszem, hogy egyszer lehet belőlem itt is valaki, egyszer lehet rám majd nagyon büszke mindenki otthonról, s amikor majd engem is büszkeséggel tölt el az érzés, hogy megcsináltam, elértem a célom, és nyugodt szívvel térek haza.
Hatalmas kettősség van most még bennem, fogalmam nincs a vágyaimról kialakult képek mennyire valósak már most, de tudom, ahhoz, hogy rájöjjek mire vágyom igazán, ezt a játszmát végig kell vinnem.

Ez is az is

Mivel nagyon ritkán írok, megint kénytelen vagyok mindent összevegyíteni egy bejegyzésben.
Munka: Még mindig "házatvezetek", amit egyre jobban szeretek. Nyugisan ledolgozom a két órát, majd kapok érte 40 dolcsit. Közben tanulok új szavakat, Kath mindent türelmesen elmond, leírja nekem cetlikre a szavakat, szóval egy szavam se lehet. Ez az a munka, ami bár időben kevés, de nagyon hasznos.
Közben már túl vagyok a 3. fordulón a Bunningsban. Hát, hogy mit akarnak tőlem, fogalmam nincs, mikor én csak egy magyar vagyok, akinek nem kiválló az angol nyelvtudása, de mégis behívtak még egy elbeszélgetésre. A múlt hetin összesen heten voltunk, rajtam kívül csak ozik, vagy olyanok akik már évek óta itt élnek. Hát had nem mondjam mennyire nem értettem őket, de talpraesett vagyok én, azért tudtam mikor mit kell csinálni, mondani, próbálni mondani.
Ma két managerrel beszélgettem, néha nehéz volt megérteni, de elég jól ment. Meg is dícsért, hogy nagyon jó az angolom, hát nem tudom, ő mit hallgatott, lehet be volt dugva valami rádió a fülébe, mert hogy az én angolom még mindig messze van a nagyon jótól szerintem... Bár tudom stressz helyzetben mindig nagyon határozottnak tűnök, és be se tudom fogni a szám, de azért nem gondoltam volna, hogy ez angolul is menni fog. Nem volt lefagyás, csak egyszer-kétszer miután folyamatosan beszéltem percekig, hogy elfelejtettem, hogy is kell mondani... de türelmesek voltak. És nem stresszeltem miatta, próbáltam körülírni. A szókincsem azonban még mindig nagyon kicsi, de most már neki ültem tanulni alap szavakat is.
Ja hogy mennyire jó az angolom, már a tanárnőm is megkérdezte, hogy nem érzem-e úgy, hogy nekem könnyű ez az osztály (középszint felettiben vagyok). Hát nem, nem érezem, mert pl. tegnap egy mondatot nem tudtam kinyögni értelmesen :).
Szóval Bunningsék majd írnak, hogy sikeresen vettem-e az akadályokat, közben csütörtökön megyek egy Subway-be interjúra. Gondolom szendvicseket kell majd készíteni... Jó lenne már egy állandó munka is!!!
De majd csak alakul, már csak évek kérdése, és a Bosch-nál fogok Melbourne-ben  könyvelni ;).
Munka mellett azért néha ki is kapcsolódunk. Minden hétvégén beach-elünk, meg sétálunk a városban. Voltunk már egy szórakozó helyen is vagy fél órát. Itt már délután 5-kor elég ittasak az emberek a pub-okban (a suli mellett is mindig tele van a pub, főleg péntek este), és 9-re már sokan magukról sem tudnak.
Ja és vezettem is már, nem is egyszer :), nem is kis autót :). Gyorsan meg lehet szokni, hogy a másik oldalon ül az ember, még talán azt is, hogy jobbra nagy ív, balra kis ív,  de már azt, hogy a biztonsági övért a másik oldalra kell nyúlni, hogy a váltó is a másik oldalon van, nem beszélve az indexről... :D Jó dolog törölni az ablakot indexelés helyett :D, biztos étik mit akarunk:).
Itt egyébként nagyon kényelmesek a sofőrök, még eddig csak automata váltós autót láttam, nem  is használnak más milyet, mondjuk az oziknak szerintem túl bonyolult lenne. Vezetni nem igazán tudnak, baromi lassúak, és óvatosak, sokszor mondhatni szó szerint hülyék hozzá. De én profi vagyok, mint otthon:).
A suli még mindig jó, csütörtökön tavasz-party lesz, 3 iskola diákjai összejönnek, vinni kell valami nemzeti kaját, aztán meg megyünk bulizni. Már többet beszélgetek az osztálytársaimmal, de vannak napok, amikor inkább bezárkózok a kis világomba.
Így van ez itthon is, sokszor egyedül érzem még magam, de majd idővel minden jobb lesz.
Lehet következő alkalommal amikor írok, már manager leszek a Bunningsban :D

Munka

Lassan abba a szakaszba érünk, amikor minden nap lenne miről írni, csak épp időm nincs rá.
Még mindig ott tartok, hogy folyamatosan azt figyelem mi működik itt másképp, mint otthon, mitől jobb itt az embereknek, mitől érzik szabadabbnak magukat, s mitől érezzük vagy érzem én annyira elveszettnek magam.
Tegnap rájöttem az egyik oka a munka. Az, ahogy a munkahelyek, munkáltatók állnak az emberekhez, az, hogy semmit nem ér a szavuk, s hogy még a nagy cégek is valahol megbízhatatlanok.
Ha azt nézzük ki fordult meg több munkahelyen, akkor G. az aktívabb munkakereső. Ő már sokkal inkább megtapasztalta, hogy itt nem lehet hinni senkinek. Már dolgozott egy magyar étterembe, ahol én is igéretet kaptam, hogy dolgozhatok. Ott volt kb. két hetet, én egy napot, majd elfelejtettek hívni. Mikor kérdeztük, azt mondták most nem kellünk, mert nincs forgalom, a zsidók most épp nem esznek, majd jövő héten. Aztán következő héten megint nem ment a bolt, nem kellettünk. G. volt már kertész is három napig. Jött megint a válveregetés, baromira jól csináltad, jövő héten is kellesz, de hétfőn nem. Aztán hétfőn a telefon, hogy sorry kedden se, mert nincs munka. Hozd vissza az inget, megkapod a pénzt, aztán majd ha lesz meló, szólok. Közben volt egy másik magyar étteremben is, meg egy pizzériában. A helyzet ugyan az eddig. Igéret megvan, hogy annyit dolgozhat amennyit csak akar. Ma ment is az étteremben, jövő héten meg majd talán a pizzériába. Csak győzze összehangolni. Aztán meg majd ne legyen az, mint eddig, sorry de nincs forgalom...
Szóval itt nem arról híresek a munkáltatók, hogy őszinték, s arról sem, hogy ha jó vagy felvesznek hivatalosan... A baj csak ezzel az, hogy az embernek van 1 hétig munkája, nem keres mást, majd hirtelen megint az utcára kerül. Kihasználják, hogy túl sok a szabad forrás, hogy emberek százai, ezrei, milliói (ki tudja mennyien) várnak munkára. Ausztrália idecsalogatja a külföldieket nyelvet tanulni...(sőt sok országgal még olyan egyezménye is van, hogy tanulni se kell, csak elég egy working-holiday vízum), aztán meg találjon a sok külföldi munkát.
Nem mondom, hogy nincs lehetőség, de van munka bőven, de mindenhova tapasztalatot kérnek. Még ha takarítani akar az ember, ahhoz is 1-2 éves tapasztalatot igényelnek, meg legyen saját kocsid...
A héten végre én is elkezdtem dolgozgatni. Bár csak hetente 3 nap, és egy nap csak két óra, de ez is heti 120 dollár. Választhatok, hogy kifizetem belőle majd a havi lakbérem, és akkor van fedél a fejem fölött, vagy elég jó idő van így október vége fele már itt (kivéve tegnap óta, ugyanis valaki megirigyelte az itteni 28 fokokat és küldött egy kis őszies időt, szóval most épp a mi ..... is befagy), szóval aludhatok akár a strandon is, és akkor költhetem kajára :). A héten még a lakbért fizetem inkább :D.
Na de hogy milyen munka? Hát nevezzük házvezetőnőnek, vagy takarítónak, vagy bébiszatyornak? Mindegyikből egy kicsi. Egy angol kb. velem egyidős ügyvéd néninek kellettem. Hogy miért pont én? Talán mert szereti a nyelveket, és felkeltette a figyelmét, hogy magyar vagyok, és valamiért örül, hogy tanulhat tőlem (nem tudja még mire vállalkozott). Szóval van egy 1 éves tündéri kisfia, Jack, aki állandóan vigyorog. Zabálni való kissrác. A dolgom meg annyi, hogy reggel rendet rakok utána a konyhába, kimosom a ruháikat, elmosogatok, elpakolok, ágyneműt húzok, kiviszem a szemetet, elpakolom a ruhákat...kicsit mosolygok Jackre, kicsit beszélgetek velük... Nem kell megszakadni, és nem fizet rosszul. S a lényeg, hogy nagyon szimpatikus a nőci, a gyerkőc is, és tök sokat tudom gyakorolni a nyelvet, meg tanulni is, mert segít, elmond mindent, ha kérdezek megmondja, mi micsoda, s ő is kérdezgeti, hogy van magyarul ez, hogy van magyarul az...
Jó lenne még pár ilyen melót találni a köztes napokra, és nagyon boldog lennék, talán jutna kajára és fedélre a fejem fölé is.
Közben ma volt egy telefonos interjúm. Felhívtak a Bunnings-tól, ami egy olyan cég itt mint otthon a Praktiker. Az egyik kis üzletébe keresnek "sales assistant"-et, és beadtam a pályázatom. A bizalmamat azonban tegnap kicsit elvesztették, amikor is úgy volt, hogy 9-kor hívnak, ezzel szemben 12 után hívtak, hogy sorry, hogy nem kerestek eddig. Hát mondtam, hogy én reggel óta várom a hívásukat, de most épp nem megfelelő az időpont, hívjanak fel holnap reggel 9-kor. Meg is tették ma, de azért hihetetlen, hogy egy ekkora cég is mit meg nem enged magának. Otthon ilyen nincs, ha azt mondják ekkor és ekkor telefonos interjú van, akkor betartják a cégek ezt, vagy ha nem tudják betartani valaki tuti szól időben, hogy bocsi... Itt nagyon lazán megy ez a dolog. Na de az interjú: Bár nem mindig értettem a pasit, de vissza tudtam kérdezni, sőt tudtam beszélni, ami tök jó érzés volt. Végre kaptam egy kis önbizalmat, hogy csak nem vagyok én annyira béna. Persze a szókincsem nagyon fejleszteni kellene, de majd az is alakul idővel. Ilyenkor úgy érzem bármilyen munkát el tudnék végezni, s lassan pályázni kellene irodai munkákra is, de még azért félve indulok neki.
1 hónap alatt azonban sokat fejlődött a megértésem, egyre több dolgot, egyre több embert értek, és egyre könnyebb a kommunikáció. De azért még sok kell ahhoz, hogy elérjem azt a szintet, amire vágyom.
Lassan elmúlik az az időszak is, amikor mélyen magam alatt vagyok, lassan kezdek megszokni itt, s picit élvezni is. De csak nagyon lassan.
Az aki azt mondta, hogy az első egy hónap külföldön tök jó, mert egy csomó élményt szerzel, és emiatt nem lesz hiányérzeted, minden tök jó lesz, az vagy elfelejtette az első egy hónapját, vagy nem dolgozni ment külföldre, hanem nyaralni.
Nekem szörnyű volt az első hónap, én bele akartam halni, és most kezdek csak egy kicsit megnyugodni.
Valamelyik nap azt kérdezték mi hiányzik a legjobban. De csak egy dolgot mondhatok. Egy dolgot? Olyan nincs, hogy csak egy dolog... De mégis van!!!!! AZ ANYUKÁM!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

1 hónap

Ma pontosan egy hónapja, hogy útnak indultunk. Ilyenkor valahol Abu Dhabi környékén járhattunk.
Nagyon sokáig azt mondtam, itt lassan telik az idő, és most sem tudom azt mondani, hogy elrohant ez az egy hónap. Van, hogy rohannak a napok, de sokszor épp csak vánszorognak. Néhány dolog olyan mintha ezer éve lett volna, néhány emberrel, mintha ezer éve találkoztam volna, néhány emlék, mintha már évek óta pihenne ott hátul az agyamban.
Mégis, mintha most álltam volna sok-sok ex-kolléga előtt a Bosch-os kötényemben :) (jajj lassan meg kell nézni a kakadu krémleves szavatosságát :)).
Azt még nem mondhatom el, hogy sok élménnyel gazdagodtam, többnyire csak a munkakereséssel, a sulival, és az agyalással teltek a napjaim, de azért már láttam kengurut, koalát, kakadut, fürödtem az óceánban, jártam az Operaháznál, beacheltem több helyen is, megismekedtem különböző kultúrájú, nemzetiségű emberekkel...
Lassan megszoktam, hogy a másik oldalra kell beülni a kocsiba, hogy a másik oldalt kell menni a járdán, hogy a másik oldalra kell nézni, ha lelépek a járdáról, hogy a másik oldalban kell várni a buszt, hogy tömegközlekednem kell (óóóóó hol van a régi autós, bicajos élet már?), hogy angolul kell kérni a jegyet, sőt mindent angolul kell kérni, és már automatikusan jön a sorry a bocsánat helyett, na meg a shit is sajnos, az f-betűset meg le se írom.
Szóval már eltelt egy hónap, de még mindig kicsit furcsa itt lenni.
Talán, majd ha lesz munkám, másképp fogom látni a világot, talán majd tényleg rohanni fog az idő, de most még csak vánszorog.

3-4. hét

Bármennyire is szeretnék napi szinten írni nem jön össze. Ennek részben oka az időhiány, részben azonban az, hogy annak ellenére, hogy sokan azt mondták, az első egy hónap még jó lesz, csak utána jön a mélypont, én ezzel nem így vagyok. Engem már az elejétől kezdve elér sokszor utolér a rosszkedv, a mikor megyünk már haza érzés. Talán ma volt az első délután, amikor végre jól éreztem magam, amikor végre nem foglalkoztam azzal, hogy mi lesz, mikor lesz már munkám... Ma délután végre eljutottam beachelni (nem strandolni, azt mondták ez nem strand, itt nincsenek medencék, csak óceán :)). Szóval Cooge beach-en napoztam egész délután, és ez most igazán feltöltött.
Az elmúlt két hét röviden. Végre láttam koalát és kengurut is, de csak a Koala Parkban.
Állandó munkám még mindig nincs, de már voltam három rendezvényen. Szombat délelőtt egy ázsia esküvőn, este egy esküvő előtti lánybúcsún, szerdán pedig egy szülinapi buliban. Felszolgáltam mindhárom alkalommal. Mind a három indiai buli volt. Érdekesek a különböző kultúrák, és hogy mi európaiak mennyire mások vagyunk mint az ázsiaiak. Persze ők ránk mondják, hogy mennyire egyformák vagyunk, míg nekem meg ők egyformák. Mindegyik szívja az orrát, borzasztó módon, és még mindig nagyon idegesít. Én meg fújom nekik az enyémet, nehogy már nekik jobb legyen mint nekem :).
Eszembe jutott még egy jó nap, vagy legalább is pár jó óra. Egyik nap begyalogoltam a suliba. Hát az is igazi feltöltődés volt. Röpke 5.5 km, de a legjobb része a Centenial Park volt. Hatalmas park. Akkora mint fél Kecskemét, vagy mint egész Kecskemét :). De a lényeg, hogy nagyon szép, és nagyon jó volt egy kicsit a természetben lenni.
Minden nap eszembe jut egyébként ez-az, amiről érdemes lenne írni, de ilyenkor valahogy semmi nem jut eszembe.
Ja egy-két dolog, ami másképp működik: tényleg másik irányba folyik a víz (a kutyakakát nem tudom, mert itt se kóbor kutya, se kutyakaka nincs az útcán :)), a zebránál nem csíkok vannak, hanem két csíkkal jelölik ki az átkelőt, és nem a zöld emberke villog, hanem a piros, mielőtt teljes pirosra vált. Az autósok nem tudják melyik sávba kell menni :D... több egyenlőre nem jut eszembe.
A skype meg egy jó találmány, de ahogy anyuka mondta, ez is olyan mint a műsajt. Na de szegénységben a műsajtot is meg lehet szokni.
Ja és ma sok-sok hét kihagyás után megint futottam. Hát azért a környezet itt sokkal-sokkal szebb. Óceánparton, sziklás parton futni azért nem mindennapi élmény.
Ja és elvileg lehet kommentelni is már, úgyhogy tessék írni a megjegyzéseket, kérdéseket...

Már két hete nem otthon ébredek

Két hét összefoglalását nem egyszerű elkezdeni. Fogalmam nincs miről írjak először. Az érkezésről? Az első napokról? A munkakeresésről? A nézelődésről? Az új otthonunkról?
Próbálok mindenről egy kicsit szépen sorban vagy inkább össze-vissza.
Az út ahhoz képest amit gondoltam, nem volt vészes. A leghosszabb utunk 14 és fél óra volt Abu Dhabiból Sydneyig, amit én majdnem végigaludtam :). 
Hát egy magyar pár azt mondta a repülőn Sydney nem nagy. Ehhez képest körülbelül 15-20 percig csak a város felett repültünk, szóval tényleg nem nagy, nekem óriási :). S nem elég, hogy nagyobb mint Kecskemét, még dombosabb is. Valamelyik nap G. azt kérdezte, miért nem tudták először eldózerolni a talajt, aztán nekikezdeni az építkezésnek? Szóval itt az is fitt marad, aki nem akar, mert spórolva a közlekedéssel, gyalogolunk mi is elég sokat, s a gyaloglás másból sem áll, csak dombra fel, dombról le.
Az időeltolódás most 9 óra, ugyanis tegnap óta nálunk nyári időszámítás van, igen mi megyünk a nyárba, otthon meg lassan mindenki megfagy. Mondjuk azon kívül, hogy átállítottuk az órákat, semmi nem utal arra, hogy jön a nyár. Én elmenekültem otthonról a hideg elől, erre itt majd meg fagyok a lakásban. Melegebb van kint, mint bent, pedig kint sincs több 16 foknál. Szóval ennyit arról, hogy ide csak trikó, meg rövidgatya kell. Otthon is maradt minden meleg cucc, hoztam vagy két pulcsit, azok is csak vékonykák. Ha nem kaptam volna két zsák ruhát csak úgy, akkor most megfagynék.
Sokat nézelődni egyébként még nem volt idő, na meg ugye az időjárás se megfelelő :). De azért már láttuk az Operaházat, a Harbour Bridge-t, voltunk nem egyszer az óceánparton, elmentünk vasárnap a National Royal Park-ba, de kengurut, és koala macit még mindig nem láttam :(. Bezzeg kakadut azt nem egyet. Nagyon örültem is neki, én akinek tollas állat fóbiája van.
Egyenlőre másról se szól az életünk csak a munka kereséséről, s hihetetlen, de itt is az van mint otthon. Nem könnyű munkát találni. Ugye az angol nyelvtudásom azért még nem exellent és nem is fluent, s hát életemben nem dolgoztam a vendéglátásban, így nehéz elérni, hogy engem akarjanak felvenni akár étterembe, akár kávézóba...
Próbálkozom közben irodai munkákkal is, de egyenlőre még egy válaszlevelet sem kaptam, hogy bocsi, de tanuló vízumosokkal nem foglalkozunk. A munkanélküli élet meg nem kicsit visel meg lelkileg, de majd lesz ez így se.
A suli viszont jó, bár többnyire ázsiai osztálytársaim vannak, meg egy-kettő brazil és egy macedón fiú. Első nap egy tesztet kellet írnom, ami alapján rögtön betettek az upper-intermediate csoportba, amit nem is értek, mert én azért még annyira jól nem beszélek angolul, mint a többiek. Vagy csak igaza van G.-nak, hogy kishitű vagyok? :) De majd mikor már profin használom majd a nyelvet, akkor talán én is elhiszem, hogy jó vagyok :). Érdekes egyébként a sok-sok kultúra találkozása, amit főleg órán tapasztalok meg. Nekem ami nagyon furcsa, hogy az ázsiaiak nem ismerik, és nem is akarják megismerni a zsebkendőt, mert hogy náluk az a gusztustalan, ha kifújják az orrukat, inkább szívják, vagy náluk csókot adni az utcán elítélendő, bezzeg köpni az nem probléma. Hát igazán érdekes a kultúrájuk, de sokat még erről sem tudok írni.
Ami nagyon tetszik viszont Sydneyben, hogy rengeteg park van, és nagyon sok fa. Itt minden kis kert teli van növénnyel, fával, és minden sarkon van egy park. A városközpontban a magas épületek mellet is van egy hatalmas park, és annyira jó, hogy még a nyüzsgő forgalom elől is van hova elmenekülni egy kicsit.
Most egyenlőre ennyi jutott eszembe, pedig napközben mindig születnek gondolataim, amiről beszámolnék, de majd talán születnek kérdések, és akkor könnyebben megy az írás is, meg talán legközelebb majd kevésbé lesz unalmas is :)
Jut eszembe valaki csinált már cigánykereket az óceánparton rajtam kívül? :)