Ha valaki megkérdezi miért jöttem Ausztráliába, ma is azt válaszolom, amit két hónappal ezelőtt válaszoltam volna:
ELSŐDLEGESEN, hogy TANULJAM A NYELVET!
Másodlagosan, hogy ÉLMÉNYEKET SZEREZZEK egy nem mindennapi országban!
CSAK harmadsorban, hogy pénzt keressek!!!!!!!
S ezt így érzem most is, s amikor valaki azt mondja, arra, ha valaki 12 órát ledolgozik, egy héten akár többször is, heti egy szabadnappal, hogy "legalább most jól keres", nálam a biztosíték nem kicsit kicsapódik!!!! Nem éri meg mindenáron hajtani a pénzt, mert azt az időt, amit pénzkereséssel töltünk, senki nem adja vissza nekünk, s ha nem hagyunk időt sem pihenésre, sem arra, hogy tényleg gyűjtsük az élményeket, akkor ha hazamegyünk nem fogunk mást érezni, csak ürességet, mert hiába lesz teli a puttonyunk pénzzel, ha nem mondhatjuk el, hogy igen, élveztük minden egyes pillanatát!!!!
Persze az élményekhez pénz kell, mondhatni ördögi kör, DE 12 órát dolgozni nem biztos, hogy normális, s nem biztos, hogy megéri!!!!!!!!!!! Nekem nem érné meg, számomra nincs az a pénz, amiért érdemesnek érzem széthajtani magam, és amiért nem sajnálnám az időt, amit nem a szeretteimmel töltök.
Egyetlen dolog vinne csak rá, a tisztelet aziránt akinek dolgozok, s az, hogy szüksége van a munkámra, de a pénz miatt SOHA!!!!!
Mert amiért én jöttem:
ELSŐSORBAN, hogy TANULJAK!!!
Másodsorban, hogy ÉLMÉNYEKET SZEREZZEK!!
harmadsorban, hogy pénzt keressek!
2011. november 24., csütörtök
2011. november 23., szerda
Időjárás
Mindent amit gondoltam az itteni időjárásról az elmúlt két nap megcáfolta. Már 3 napja mintha ősz lenne, esik, hűvös van, és nem süt a nap sem. De hisz pár nap és nyár lesz, akkor mi van itt most????
Ma nekiültem és lecsekkoltam a neten, csak nekem fura, hogy ennyire szeszélyes itt az idő?
Pár hivatalos info:
Ja, hogy itt Sydney-ben nem trópusi, de még nem is mediterrán, csupán csak mérsékelt az éghajlati öv. Szóval olyan mint otthon, csak mégsem? :)
Na és, hogy majdnem itt esik a legtöbb csapadék egész évben (értem már miért esett két napon keresztül).
S mikor megláttam, hogy télen 7 fok is lehet... Hát kérem vagy küldjön nekem valaki egy téli kabátot júniusig, vagy el kell költöznöm kicsit északabbra. Mondjuk úgy Darwin környékére, na az már tetszene, télen max. 19 fokig hűl le a levegő.
Nem is olyan jó hely ez a Sydney ;)
Ma nekiültem és lecsekkoltam a neten, csak nekem fura, hogy ennyire szeszélyes itt az idő?
Pár hivatalos info:
"Éghajlat Ausztráliában
Ausztrália olyan hatalmas területű ország, hogy szinte minden éghajlati öv megtalálható benne.
Ausztrál városok éghajlata:
Sydney: | mérsékelt |
Melbourne: | mérsékelt |
Brisbane: | szubtrópusi |
Perth: | mediterrán |
Adelaide: | mediterrán |
Hobart: | hűvös mérsékelt |
Darwin: | trópusi |
Cairns: | trópusi |
Alice Springs: | félsivatagi |
Évszakok Ausztráliában:
Mivel a déli féltekén fekszik, az évszakok pont fordítva vannak mint nálunk. (De azért a karácsonyt Ausztráliában is decemberben ünneplik, csak éppen tikkasztó hőségben :))
Nyár: | december, január, február |
Tél: | június, július, augusztus |
Tavasz: | szeptember, október, november |
Ősz: | március, április, május |
A trópusi éghajlaton már nincs is 4 évszak, csak két időjárási időszakot különbözetünk meg:
Száraz évszak: | május-október |
Nedves évszak: | november-április |
Ausztrál időjárási statisztikai adatok:
Középhőmérséklet (Celsius fok) | Csapadék (mm) | ||||
Január (nyár közepe) | Július (tél közepe) | ||||
Város | max | min | max | min | évente |
Adelaide | 28.5 | 16.6 | 14.9 | 7.5 | 553 |
Alice Springs | 36.1 | 21.2 | 19.5 | 4.0 | 274 |
Brisbane | 29.2 | 21.0 | 20.6 | 9.5 | 1189 |
Canberra | 27.8 | 12.9 | 11.1 | -0.2 | 631 |
Darwin | 31.8 | 24.8 | 30.4 | 19.3 | 1666 |
Hobart | 21.5 | 11.7 | 11.5 | 4.5 | 624 |
Melbourne | 25.7 | 14.0 | 13.3 | 5.8 | 661 |
Perth | 31.5 | 16.8 | 17.7 | 8.1 | 869 |
Sydney | 26.3 | 18.5 | 16.9 | 6.7 | 1220 |
Ja, hogy itt Sydney-ben nem trópusi, de még nem is mediterrán, csupán csak mérsékelt az éghajlati öv. Szóval olyan mint otthon, csak mégsem? :)
Na és, hogy majdnem itt esik a legtöbb csapadék egész évben (értem már miért esett két napon keresztül).
S mikor megláttam, hogy télen 7 fok is lehet... Hát kérem vagy küldjön nekem valaki egy téli kabátot júniusig, vagy el kell költöznöm kicsit északabbra. Mondjuk úgy Darwin környékére, na az már tetszene, télen max. 19 fokig hűl le a levegő.
Nem is olyan jó hely ez a Sydney ;)
2011. november 14., hétfő
Drága-nem drága?
Mikor az otthoniakkal beszélek sokszor kérdezik tőlem drága város-e Sydney, drága ország-e Ausztrália.
Persze engem is érdekelne, mert ez valahogy magyar habitus, ott nem jó, ott nehéz megélni, így persze, hogy kíváncsiak rá az emberek, itt mennyire nehéz.
Nehéz meg mondani drágaság van-e itt vagy sem. Hisz az első kérdésem ilyenkor, mihez képest? Magyarországhoz képest, vagy csak az itt megkereshető bérhez képest?
Talán amivel kezdeném, hogy azt már megtanultam, hogy nem szabad átszámolni magyar forintba, hogy mi mennyibe kerül, mert akkor az ember szívrohamot kap előbb-utóbb. Hisz tény, hogy otthon nem vettem 8000 Ft-ért egy strandpapucsot meg (itt se én vettem :), kaptam :)), de még egy cipőért se adtam ki annyit, vagy ha igen, mintha a fogam húzták volna. De az is tény, hogy itt ennek az árát, kicsit több mint két óra alatt keressük meg, otthon meg mennyi idő alatt is? Másfél nap? Nekem kb. annyit kellett volna érte dolgozni, na jó kicsit kevesebbet a magyar átlag akár két napot is dolgozna érte.
S hogy a kenyér akciósan is közel 800 Ft, és ez nem 1 kg, azt sem szabad számolni, hisz kb negyed óra alatt keresem meg az árát, amit lassan otthon már nem mondhatunk el.
A ruha szerintem abszolút nem drága, főleg az itteni keresethez képest. Mert ugye van ám strandpapucs 5 dollárért is nem csak 40-ért :).
A lakásbérlet kibírható, igazából egy kevésbé rossz keresettel is meglehet keresni az árát egy hét alatt. Mi most négyen élünk egy lakásban, és 2000 dollárt fizetünk érte egy hónapban. Húúú most mindenki el kezd forintosítani :), igen baromi sok, otthon, de itt...
A kaja nem olcsó viszont, sokszor azért meggondoljuk mit vegyünk, hisz én egy mangóért 5 dollárt nem szívesen adok ki. De egy kávéért se 3-4 dollárt. De ha már keres az ember, éhen nem hal. És itt is vannak olcsóbb termékek itt is van egy-egy üzletláncnak "márkaterméke" amit olcsóbban ad, mint a többi márkás dolgokat.
Szóval az itteni bérekhez képest én azt mondom nem vészesek az árak, annak ellenére, hogy Sydney állítólag az egyik legdrágább város.
S hogy drága-e tömegközlekedés. Nincs havi bérlet. Vagy hetit vesz az ember, vagy úgynevezett 10 travel jegyet, ami 10 alkalomra jó. Minden egyes alkalomnál le kell húzni a jegyet, és még bliccelni se lehet, mert a sofőr eléggé figyel. Ennek az ára attól függően változik hány section-t (nevezzük körzetnek) akar megtenni vele az ember. Amire nekem szükségem van ahhoz, hogy bemenjek a suliba 26 dollárba kerül, ez kb. egy hétre elég. Kevesebb mint két órai munkám ára.
Amiért sokat elkérnek az a szórakozás. Egy vadaskerti belépőért, ami rosszabb mint a kecskeméti, csak itt van koala, meg kenguru, én sajnáltam a 25 dollárt. Nem kicsit. Sőt annak sem örülök, hogy egy pohár sör 6 dollár fölött van, de inkább nyolc, mint hét. A pubok nem kevés pénzt elkérnek az alkoholért, s ha órabér/ár arányában nézzük, talán ez ami drágább itt. (Ja egyébként a boltokban nem lehet alkoholt kapni, külön alkoholt áruló shopok vannak)
Sok mindenről írhatnék még, mert igen, forintra átszámítva tényleg minden sokba kerül, és igen, drága ország Ausztrália, de tény, hogy ha itt dolgozik az ember, itt keresi meg a minden napi kenyérre valót, akkor élhetőbb életet tud élni mint otthon. De eljutni odáig, hogy biztos keresete legyen valakinek, na az már nem egyszerű út, bár lehet, csak embere válogatja.
Szóval turistaként sok-sok pénz kell ide is :)
Persze engem is érdekelne, mert ez valahogy magyar habitus, ott nem jó, ott nehéz megélni, így persze, hogy kíváncsiak rá az emberek, itt mennyire nehéz.
Nehéz meg mondani drágaság van-e itt vagy sem. Hisz az első kérdésem ilyenkor, mihez képest? Magyarországhoz képest, vagy csak az itt megkereshető bérhez képest?
Talán amivel kezdeném, hogy azt már megtanultam, hogy nem szabad átszámolni magyar forintba, hogy mi mennyibe kerül, mert akkor az ember szívrohamot kap előbb-utóbb. Hisz tény, hogy otthon nem vettem 8000 Ft-ért egy strandpapucsot meg (itt se én vettem :), kaptam :)), de még egy cipőért se adtam ki annyit, vagy ha igen, mintha a fogam húzták volna. De az is tény, hogy itt ennek az árát, kicsit több mint két óra alatt keressük meg, otthon meg mennyi idő alatt is? Másfél nap? Nekem kb. annyit kellett volna érte dolgozni, na jó kicsit kevesebbet a magyar átlag akár két napot is dolgozna érte.
S hogy a kenyér akciósan is közel 800 Ft, és ez nem 1 kg, azt sem szabad számolni, hisz kb negyed óra alatt keresem meg az árát, amit lassan otthon már nem mondhatunk el.
A ruha szerintem abszolút nem drága, főleg az itteni keresethez képest. Mert ugye van ám strandpapucs 5 dollárért is nem csak 40-ért :).
A lakásbérlet kibírható, igazából egy kevésbé rossz keresettel is meglehet keresni az árát egy hét alatt. Mi most négyen élünk egy lakásban, és 2000 dollárt fizetünk érte egy hónapban. Húúú most mindenki el kezd forintosítani :), igen baromi sok, otthon, de itt...
A kaja nem olcsó viszont, sokszor azért meggondoljuk mit vegyünk, hisz én egy mangóért 5 dollárt nem szívesen adok ki. De egy kávéért se 3-4 dollárt. De ha már keres az ember, éhen nem hal. És itt is vannak olcsóbb termékek itt is van egy-egy üzletláncnak "márkaterméke" amit olcsóbban ad, mint a többi márkás dolgokat.
Szóval az itteni bérekhez képest én azt mondom nem vészesek az árak, annak ellenére, hogy Sydney állítólag az egyik legdrágább város.
S hogy drága-e tömegközlekedés. Nincs havi bérlet. Vagy hetit vesz az ember, vagy úgynevezett 10 travel jegyet, ami 10 alkalomra jó. Minden egyes alkalomnál le kell húzni a jegyet, és még bliccelni se lehet, mert a sofőr eléggé figyel. Ennek az ára attól függően változik hány section-t (nevezzük körzetnek) akar megtenni vele az ember. Amire nekem szükségem van ahhoz, hogy bemenjek a suliba 26 dollárba kerül, ez kb. egy hétre elég. Kevesebb mint két órai munkám ára.
Amiért sokat elkérnek az a szórakozás. Egy vadaskerti belépőért, ami rosszabb mint a kecskeméti, csak itt van koala, meg kenguru, én sajnáltam a 25 dollárt. Nem kicsit. Sőt annak sem örülök, hogy egy pohár sör 6 dollár fölött van, de inkább nyolc, mint hét. A pubok nem kevés pénzt elkérnek az alkoholért, s ha órabér/ár arányában nézzük, talán ez ami drágább itt. (Ja egyébként a boltokban nem lehet alkoholt kapni, külön alkoholt áruló shopok vannak)
Sok mindenről írhatnék még, mert igen, forintra átszámítva tényleg minden sokba kerül, és igen, drága ország Ausztrália, de tény, hogy ha itt dolgozik az ember, itt keresi meg a minden napi kenyérre valót, akkor élhetőbb életet tud élni mint otthon. De eljutni odáig, hogy biztos keresete legyen valakinek, na az már nem egyszerű út, bár lehet, csak embere válogatja.
Szóval turistaként sok-sok pénz kell ide is :)
2011. november 10., csütörtök
Az új munkahelyem
elölről
hátulról :)
mert hogy Team Member (csapattag) lettem a Bunningsnál. Mától hivatalosan is van munkám. Egy nem kicsi cég Customer Service-ének (ügyfélszolgálatának) fogom erősíteni a csapatát, nem kis meglepődésemre.
Hetek óta mást sem fújok, hogy ezek hülyék, ha felvesznek, és láss csodát tényleg azok. Na jó tudom én, hogy jó vagyok, de még magam sem értem, hogy miért pont én. Hogy lehet, hogy jó pár ozival szemben, és olyan emberekkel szemben, akik évek óta itt élnek, pont engem, a magyar bevándorlót választották, aki nem kicsi nehézségekkel beszéli csak a nyelvet.
Én már azt hittem a második fordulón elvéreztem. A telefonos interjú annyira nem volt nehéz, mint amire számítottam, de mikor másik hét emberrel kellett angolul csapatban együttműködnöm, mikor mások előtt kellett magamról beszélni nem kis fejfájás közepette, azért meg kellett küzdenem magammal is.
A harmadik fordulón a menedzserekkel volt egy személyes elbeszélgetés, ahol elég sok szakmait kérdezgettek, szituációkat kellett elmesélnem, milyen tapasztalatom van, amikor reklamál egy vevő, hogyan oldottam meg... Hát bár egyfolytában beszéltem magam sem értem, hogyan tudtam ennyi mindent elmondani angolul. Talán köszönhetem annak, hogy idén kemény fél évem az üzleti angolra ment rá, és ilyen helyzetben sok szakszó előjön.
Szóval igen, ott vagyok a Bunnings csapatban, ami nem kis teljesítmény még ebben az országban sem, hisz egy multi, egy Ausztráliában nem kevés áruházzal büszkélkedő cégről van szó.
Szóval még ha csak heti 20 órában is, de igen, végre van munkám, és igen elértem, hogy egy neves ausztrál cégnek dolgozhassak :).
A következő lépés a melbourni Bosch :)
2011. november 6., vasárnap
Kicsit más...
Amikor elkezdtem írni a blogot eldöntöttem, hogy nem fog érzésekről, érzelmekről szólni. Csak egy blogot akartam, amin megoszthatom az élményeim másokkal, ahol az ismerőseim elolvashatják milyen külföldön élni, miben különbözik ez az ország a hazánktól, milyen a kezdet, hogyan lehet munkát találni...
De az igazság, hogy akár mennyire is el akarom különíteni a blogírást és az érzéseket, nem tudom. Hisz valahol érdemesnek találom arról is írni beszámolót, hogy hogyan éli meg az ember az ekkora váltást, hogy mennyire gyötör meg ez egy párkapcsolatot, hogy vajon egyedül vagy párban könnyebb nekiindulni, átvészelni a kezdeti nehézségeket...
Pár héttel ezelőtt egy rendezvényen dolgoztam, amikor is az egyik ismerős ezt mondta: "Tudtad, hogy a statisztika szerint két hónap után azoknak a pároknak 80%-a szétmegy, akik együtt vágtak neki Ausztárliának?. És ez tény, szóval vigyázzatok."
Hát nem tudom, mennyire valós a 80%, de az tény, hogy sokan már nem azzal vannak, akivel anno kijöttek, és az is tény, hogy baromira meg tudja viselni a párkapcsolatokat egy ekkora váltás.
Talán ilyenkor jönnek rá a párok igazán, hogy mennyire mást akarnak, hogy mennyire más útra akarnak lépni, hogy mennyire más az életcéljuk?
De nem csak párkapcsolati, hanem nagyon jó önismereti tréning is a külföldre költözés. Ilyenkor jön rá az ember, mennyire volt fontos, amit maga mögött hagyott, tényleg más életre volt-e szüksége, tényleg ez az az út, ami kell neki...
Az elmúlt lassan két hónap alatt én is rájöttem, mennyire nem értékeltem a munkahelyem. Mennyire nem voltam elégedett a körülményeimmel, a fizetéssemmel, olykor-olykor a kollegákkal, a munkámmal, azzal, hogy nem volt kihívás, hogy már csak rutinmunkát kellett végeznem, hogy nem mindig tudtam kitölteni a nyolc órát hasznosan... Most meg? Örülnék, ha azt csinálhatnám, amit ott csináltam. Bár itt egy hónap alatt csak heti hat órás munkával majdnem megkeresem azt amit otthon, de ez még csak egy munka. Emellett még fenn kellene legalább 3-at tartani, hogy jól is éljek.
Aztán meg kell tanulni együtt élni másokkal, s ez talán még jobb alkalom az önismeretre, arra, hogy rájöjjünk hol a toleranciaküszöbünk, mennyire tudjuk kezelni az indulataink, s mennyire érezzük magunkat vendégnek még akkor is, ha fizetünk ugyanúgy bérleti díjat.
Nem beszélve a kommunikációról, amikor más és más kultúrájú emberekkel találkozom, és más és más a norma egy-egy közösségen belül is. Mennyire tudom tolerálni, ha valaki szívja az orrát, vagy hogy mindig bocsánatot kérnek ha tüsszentenek? Mennyire idegesít a másik csámcsogó rágózása? Hol van az a határ, mikor már nem tudom tolerálni, mikor már azt mondom, kultúra ide, kultúra oda, én szólok...
Hatalmas lelki teher egyik napról a másikra elszakadni otthonról, nem látni hónapokig, vagy akár évekig a családomat, nem tudni megölelni az anyukám, a tesóm, a mamám, a barátnőm, egy-egy kollegám...S ez sok napra rányomja a bélyegét.
Hatalmas küzdelem tolerálni mások hülyeségét, megérteni mások értékrendjét, s elfogadni azt. Együtt élni teljesen más gondolkodású emberekkel, együtt tanulni teljesen más kultúrájú emberekkel, barátkozni úgy, hogy nem mindig tudom kifejezni magad, interjún részt venni nem az anyanyelvemen, megbarátkozni a gondolattal, hogy a külföldi emberek jobban megbíznak bennem, mint a "saját fajom"...
Rengeteg dolog felborítja a lelkivilágom, s ezáltal feltáródik előttem mennyire vagyok gyenge, vagy éppen erős.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy végre megbizonyosodtam róla, hogy olyan erős vagyok, mint amilyennek mások láttak otthon, de hazudnék akkor is, ha azt mondanám, úgy érzem nincs már kitartás bennem.
Vannak napok, mikor nagyon magam alá kerülök, amikor nem tudom élvezni még az óceán gyönyörű látványát sem, amikor úgy érzem, semmi nem pótolhatja az otthon kapott érzéseket, de mégis még mindig vannak napok, amikor van életcélom, amikor látom, tudom, érzem, hogy képes vagyok itt is elboldogulni, amikor teli vagyok határozottsággal, és elhiszem, hogy egyszer lehet belőlem itt is valaki, egyszer lehet rám majd nagyon büszke mindenki otthonról, s amikor majd engem is büszkeséggel tölt el az érzés, hogy megcsináltam, elértem a célom, és nyugodt szívvel térek haza.
Hatalmas kettősség van most még bennem, fogalmam nincs a vágyaimról kialakult képek mennyire valósak már most, de tudom, ahhoz, hogy rájöjjek mire vágyom igazán, ezt a játszmát végig kell vinnem.
De az igazság, hogy akár mennyire is el akarom különíteni a blogírást és az érzéseket, nem tudom. Hisz valahol érdemesnek találom arról is írni beszámolót, hogy hogyan éli meg az ember az ekkora váltást, hogy mennyire gyötör meg ez egy párkapcsolatot, hogy vajon egyedül vagy párban könnyebb nekiindulni, átvészelni a kezdeti nehézségeket...
Pár héttel ezelőtt egy rendezvényen dolgoztam, amikor is az egyik ismerős ezt mondta: "Tudtad, hogy a statisztika szerint két hónap után azoknak a pároknak 80%-a szétmegy, akik együtt vágtak neki Ausztárliának?. És ez tény, szóval vigyázzatok."
Hát nem tudom, mennyire valós a 80%, de az tény, hogy sokan már nem azzal vannak, akivel anno kijöttek, és az is tény, hogy baromira meg tudja viselni a párkapcsolatokat egy ekkora váltás.
Talán ilyenkor jönnek rá a párok igazán, hogy mennyire mást akarnak, hogy mennyire más útra akarnak lépni, hogy mennyire más az életcéljuk?
De nem csak párkapcsolati, hanem nagyon jó önismereti tréning is a külföldre költözés. Ilyenkor jön rá az ember, mennyire volt fontos, amit maga mögött hagyott, tényleg más életre volt-e szüksége, tényleg ez az az út, ami kell neki...
Az elmúlt lassan két hónap alatt én is rájöttem, mennyire nem értékeltem a munkahelyem. Mennyire nem voltam elégedett a körülményeimmel, a fizetéssemmel, olykor-olykor a kollegákkal, a munkámmal, azzal, hogy nem volt kihívás, hogy már csak rutinmunkát kellett végeznem, hogy nem mindig tudtam kitölteni a nyolc órát hasznosan... Most meg? Örülnék, ha azt csinálhatnám, amit ott csináltam. Bár itt egy hónap alatt csak heti hat órás munkával majdnem megkeresem azt amit otthon, de ez még csak egy munka. Emellett még fenn kellene legalább 3-at tartani, hogy jól is éljek.
Aztán meg kell tanulni együtt élni másokkal, s ez talán még jobb alkalom az önismeretre, arra, hogy rájöjjünk hol a toleranciaküszöbünk, mennyire tudjuk kezelni az indulataink, s mennyire érezzük magunkat vendégnek még akkor is, ha fizetünk ugyanúgy bérleti díjat.
Nem beszélve a kommunikációról, amikor más és más kultúrájú emberekkel találkozom, és más és más a norma egy-egy közösségen belül is. Mennyire tudom tolerálni, ha valaki szívja az orrát, vagy hogy mindig bocsánatot kérnek ha tüsszentenek? Mennyire idegesít a másik csámcsogó rágózása? Hol van az a határ, mikor már nem tudom tolerálni, mikor már azt mondom, kultúra ide, kultúra oda, én szólok...
Hatalmas lelki teher egyik napról a másikra elszakadni otthonról, nem látni hónapokig, vagy akár évekig a családomat, nem tudni megölelni az anyukám, a tesóm, a mamám, a barátnőm, egy-egy kollegám...S ez sok napra rányomja a bélyegét.
Hatalmas küzdelem tolerálni mások hülyeségét, megérteni mások értékrendjét, s elfogadni azt. Együtt élni teljesen más gondolkodású emberekkel, együtt tanulni teljesen más kultúrájú emberekkel, barátkozni úgy, hogy nem mindig tudom kifejezni magad, interjún részt venni nem az anyanyelvemen, megbarátkozni a gondolattal, hogy a külföldi emberek jobban megbíznak bennem, mint a "saját fajom"...
Rengeteg dolog felborítja a lelkivilágom, s ezáltal feltáródik előttem mennyire vagyok gyenge, vagy éppen erős.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy végre megbizonyosodtam róla, hogy olyan erős vagyok, mint amilyennek mások láttak otthon, de hazudnék akkor is, ha azt mondanám, úgy érzem nincs már kitartás bennem.
Vannak napok, mikor nagyon magam alá kerülök, amikor nem tudom élvezni még az óceán gyönyörű látványát sem, amikor úgy érzem, semmi nem pótolhatja az otthon kapott érzéseket, de mégis még mindig vannak napok, amikor van életcélom, amikor látom, tudom, érzem, hogy képes vagyok itt is elboldogulni, amikor teli vagyok határozottsággal, és elhiszem, hogy egyszer lehet belőlem itt is valaki, egyszer lehet rám majd nagyon büszke mindenki otthonról, s amikor majd engem is büszkeséggel tölt el az érzés, hogy megcsináltam, elértem a célom, és nyugodt szívvel térek haza.
Hatalmas kettősség van most még bennem, fogalmam nincs a vágyaimról kialakult képek mennyire valósak már most, de tudom, ahhoz, hogy rájöjjek mire vágyom igazán, ezt a játszmát végig kell vinnem.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)