Anyagi érzések

Anno amikor kijöttünk külföldre el sem tudtam képzelni mi vár majd itt ránk. Láttunk képeket Gábor tesójáéknak életéről, s láttuk, nincs rossz sorsuk, de igazán nem is gondoltam bele, nekünk milyen életünk lesz ugyan majd.
Max. csak azt gondoltam, biztos jobb mint otthon, jobb mint életem nagy részében. Szerencsések voltunk, gyorsan találtunk munkát, s azt lehet mondani, ha nem is mindketten tudunk baromi jól keresni, de egyikünk se panaszkodhat a fizujára.
Egy év alatt hogy mennyit sikerült összegyűjteni, vagy spórolni, nem árulnám el, nem azért mert titok, hanem mert nem tudom mit kalkuláljak bele. Hisz kifizettem már egy  hitelem, mert folyamatosan törlesztem a másikat, s mert azért nem keveset utaztunk is. Ezek mind spórolások lettek volna, de még ezen felül is azért maradt tartalék.
Szóval az életszinvonalunk jelentősen megnőtt, nincs nagyon olyan dolog, amit ne tudnék megvenni, s most nem a méreg drága göncökre, a tiffany órákra... gondolok, hanem azokra a dolgokra, amikre én vágyok, vágytam életemben, de nem engedhettem meg magamnak.
Ha venni akarok egy márkás cipőt megtehetem, ha egy jobb telefont, vagy épp egy kicsit drágább ruhát, nem kell azon gondolkodnom, hogy miből spórolom ki.
S ennek hatására persze többet is utazunk, többet is költünk erre is. S amikor megnézem a képeket mi vár ránk márciusban, hát nem tudom hogy sirjak vagy nevessek-e.
Mert olyan élményben lesz részünk, amiben talán soha többé sem, mert olyan luxusban lesz részünk, amit még most sem hiszek el, hogy megengedhetjük magunknak.
S ekkor tör rám a bűntudat. Mert bár mi itt átlag ausztrál életet élünk (vagy még az alattit), de az otthoniak meg azt sem tudják hogy osszák be az életüket hónapról hónapra. Én itt irok olyan dolgokról, amit más elképzelni sem tud, amiben másnak soha életében nem lehet része. Én itt befizetek egy nyaralásra másnak több mint egy havi fizetését, otthon meg a családom küzd a hitelekkel.
Fáj érezni, hogy nekik nem tudom ugyan ezt biztositani, fáj, hogy én itt egy átlag keresetből ilyen jól élek, ők meg...
Hiába tudom az eszemmel, hogy megdolgozom érte, hogy megszenvedek bizonyos értelemben érte, és nem is lenne értelme ezt az egészet csinálni, ha nem lennének ezek a nyaralások, ez a luxus olykor olykor az életünkben, azért a bűntudat, az, hogy magam is nézem, hogy magamra is költök, nem is keveset, még mindig kegyetlen.
De én már nem változom, mindig jobban fogok szeretni adni, másra költeni azt amim van, szóval bár örülnöm kellene ennek a hajóutnak (s picit talán megy is), mégis most még  a gondolat, hogy bár a családom is el tudnám vinni egy ilyen útra jobban leköt, mint maga az öröm, hogy legalább én ott lehetek.

Karácsony

még tavalyról, idén sajna az idő közbe szólt

Hát nem megy ez az irás mostanság, de az okokat inkább hagyjuk, miért nem...
Inkább beszámolok a karácsonyról. Hát jónak abszolút nem mondanám, de még hangulatosnak sem.
Ami a hangulatához nekem leginkább hiányzik elsősorban persze a család, másodsorban meg a sötétség.
Igen, az hogy négykor már sötét van, és a kivilágitott utcák, házak, amik csak a sötétben igazán hangulatosak. A hó, a hideg, a nagykabát, a csizma, a forralt bor, a karácsonyi vásár. Minden ami az igazi európai karácsonyra jellemző.
Itt csak meleg és beach van, vagyis most még az se. Beköszöntött tegnap este megint a hűvös, nyirkos idő, igy karácsony első napján igazából még semmi értelmeset nem csináltunk, ettünk, aludtunk, tévéztünk, még az orrunkat se dugtuk ki a lakásból.
Tegnap este azonban felállitottuk a karácsony fát, becsomagoltuk az ajándékokat, majd mint a gyerekek leszaggattuk a csomagolást.
Nagy meglepetések nem voltak, legalábbis mi Gáborral egymásnak csak pici meglepit vettünk, a nagy ajándék közös elhatározásból nem meglepi volt, megbeszélés alapján befizettünk egy utat erre:

https://www.google.com.au/search?q=pacific+jewel&hl=en&client=firefox-a&hs=do1&tbo=d&rls=org.mozilla:en-US:official&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ei=nhzZULzsJYaziQeo4YC4Cw&ved=0CAoQ_AUoAA&biw=1024&bih=433


BOLDOG KARÁCSONYT MINDENKINEK!!!!