Ez is az is

Mivel nagyon ritkán írok, megint kénytelen vagyok mindent összevegyíteni egy bejegyzésben.
Munka: Még mindig "házatvezetek", amit egyre jobban szeretek. Nyugisan ledolgozom a két órát, majd kapok érte 40 dolcsit. Közben tanulok új szavakat, Kath mindent türelmesen elmond, leírja nekem cetlikre a szavakat, szóval egy szavam se lehet. Ez az a munka, ami bár időben kevés, de nagyon hasznos.
Közben már túl vagyok a 3. fordulón a Bunningsban. Hát, hogy mit akarnak tőlem, fogalmam nincs, mikor én csak egy magyar vagyok, akinek nem kiválló az angol nyelvtudása, de mégis behívtak még egy elbeszélgetésre. A múlt hetin összesen heten voltunk, rajtam kívül csak ozik, vagy olyanok akik már évek óta itt élnek. Hát had nem mondjam mennyire nem értettem őket, de talpraesett vagyok én, azért tudtam mikor mit kell csinálni, mondani, próbálni mondani.
Ma két managerrel beszélgettem, néha nehéz volt megérteni, de elég jól ment. Meg is dícsért, hogy nagyon jó az angolom, hát nem tudom, ő mit hallgatott, lehet be volt dugva valami rádió a fülébe, mert hogy az én angolom még mindig messze van a nagyon jótól szerintem... Bár tudom stressz helyzetben mindig nagyon határozottnak tűnök, és be se tudom fogni a szám, de azért nem gondoltam volna, hogy ez angolul is menni fog. Nem volt lefagyás, csak egyszer-kétszer miután folyamatosan beszéltem percekig, hogy elfelejtettem, hogy is kell mondani... de türelmesek voltak. És nem stresszeltem miatta, próbáltam körülírni. A szókincsem azonban még mindig nagyon kicsi, de most már neki ültem tanulni alap szavakat is.
Ja hogy mennyire jó az angolom, már a tanárnőm is megkérdezte, hogy nem érzem-e úgy, hogy nekem könnyű ez az osztály (középszint felettiben vagyok). Hát nem, nem érezem, mert pl. tegnap egy mondatot nem tudtam kinyögni értelmesen :).
Szóval Bunningsék majd írnak, hogy sikeresen vettem-e az akadályokat, közben csütörtökön megyek egy Subway-be interjúra. Gondolom szendvicseket kell majd készíteni... Jó lenne már egy állandó munka is!!!
De majd csak alakul, már csak évek kérdése, és a Bosch-nál fogok Melbourne-ben  könyvelni ;).
Munka mellett azért néha ki is kapcsolódunk. Minden hétvégén beach-elünk, meg sétálunk a városban. Voltunk már egy szórakozó helyen is vagy fél órát. Itt már délután 5-kor elég ittasak az emberek a pub-okban (a suli mellett is mindig tele van a pub, főleg péntek este), és 9-re már sokan magukról sem tudnak.
Ja és vezettem is már, nem is egyszer :), nem is kis autót :). Gyorsan meg lehet szokni, hogy a másik oldalon ül az ember, még talán azt is, hogy jobbra nagy ív, balra kis ív,  de már azt, hogy a biztonsági övért a másik oldalra kell nyúlni, hogy a váltó is a másik oldalon van, nem beszélve az indexről... :D Jó dolog törölni az ablakot indexelés helyett :D, biztos étik mit akarunk:).
Itt egyébként nagyon kényelmesek a sofőrök, még eddig csak automata váltós autót láttam, nem  is használnak más milyet, mondjuk az oziknak szerintem túl bonyolult lenne. Vezetni nem igazán tudnak, baromi lassúak, és óvatosak, sokszor mondhatni szó szerint hülyék hozzá. De én profi vagyok, mint otthon:).
A suli még mindig jó, csütörtökön tavasz-party lesz, 3 iskola diákjai összejönnek, vinni kell valami nemzeti kaját, aztán meg megyünk bulizni. Már többet beszélgetek az osztálytársaimmal, de vannak napok, amikor inkább bezárkózok a kis világomba.
Így van ez itthon is, sokszor egyedül érzem még magam, de majd idővel minden jobb lesz.
Lehet következő alkalommal amikor írok, már manager leszek a Bunningsban :D

Munka

Lassan abba a szakaszba érünk, amikor minden nap lenne miről írni, csak épp időm nincs rá.
Még mindig ott tartok, hogy folyamatosan azt figyelem mi működik itt másképp, mint otthon, mitől jobb itt az embereknek, mitől érzik szabadabbnak magukat, s mitől érezzük vagy érzem én annyira elveszettnek magam.
Tegnap rájöttem az egyik oka a munka. Az, ahogy a munkahelyek, munkáltatók állnak az emberekhez, az, hogy semmit nem ér a szavuk, s hogy még a nagy cégek is valahol megbízhatatlanok.
Ha azt nézzük ki fordult meg több munkahelyen, akkor G. az aktívabb munkakereső. Ő már sokkal inkább megtapasztalta, hogy itt nem lehet hinni senkinek. Már dolgozott egy magyar étterembe, ahol én is igéretet kaptam, hogy dolgozhatok. Ott volt kb. két hetet, én egy napot, majd elfelejtettek hívni. Mikor kérdeztük, azt mondták most nem kellünk, mert nincs forgalom, a zsidók most épp nem esznek, majd jövő héten. Aztán következő héten megint nem ment a bolt, nem kellettünk. G. volt már kertész is három napig. Jött megint a válveregetés, baromira jól csináltad, jövő héten is kellesz, de hétfőn nem. Aztán hétfőn a telefon, hogy sorry kedden se, mert nincs munka. Hozd vissza az inget, megkapod a pénzt, aztán majd ha lesz meló, szólok. Közben volt egy másik magyar étteremben is, meg egy pizzériában. A helyzet ugyan az eddig. Igéret megvan, hogy annyit dolgozhat amennyit csak akar. Ma ment is az étteremben, jövő héten meg majd talán a pizzériába. Csak győzze összehangolni. Aztán meg majd ne legyen az, mint eddig, sorry de nincs forgalom...
Szóval itt nem arról híresek a munkáltatók, hogy őszinték, s arról sem, hogy ha jó vagy felvesznek hivatalosan... A baj csak ezzel az, hogy az embernek van 1 hétig munkája, nem keres mást, majd hirtelen megint az utcára kerül. Kihasználják, hogy túl sok a szabad forrás, hogy emberek százai, ezrei, milliói (ki tudja mennyien) várnak munkára. Ausztrália idecsalogatja a külföldieket nyelvet tanulni...(sőt sok országgal még olyan egyezménye is van, hogy tanulni se kell, csak elég egy working-holiday vízum), aztán meg találjon a sok külföldi munkát.
Nem mondom, hogy nincs lehetőség, de van munka bőven, de mindenhova tapasztalatot kérnek. Még ha takarítani akar az ember, ahhoz is 1-2 éves tapasztalatot igényelnek, meg legyen saját kocsid...
A héten végre én is elkezdtem dolgozgatni. Bár csak hetente 3 nap, és egy nap csak két óra, de ez is heti 120 dollár. Választhatok, hogy kifizetem belőle majd a havi lakbérem, és akkor van fedél a fejem fölött, vagy elég jó idő van így október vége fele már itt (kivéve tegnap óta, ugyanis valaki megirigyelte az itteni 28 fokokat és küldött egy kis őszies időt, szóval most épp a mi ..... is befagy), szóval aludhatok akár a strandon is, és akkor költhetem kajára :). A héten még a lakbért fizetem inkább :D.
Na de hogy milyen munka? Hát nevezzük házvezetőnőnek, vagy takarítónak, vagy bébiszatyornak? Mindegyikből egy kicsi. Egy angol kb. velem egyidős ügyvéd néninek kellettem. Hogy miért pont én? Talán mert szereti a nyelveket, és felkeltette a figyelmét, hogy magyar vagyok, és valamiért örül, hogy tanulhat tőlem (nem tudja még mire vállalkozott). Szóval van egy 1 éves tündéri kisfia, Jack, aki állandóan vigyorog. Zabálni való kissrác. A dolgom meg annyi, hogy reggel rendet rakok utána a konyhába, kimosom a ruháikat, elmosogatok, elpakolok, ágyneműt húzok, kiviszem a szemetet, elpakolom a ruhákat...kicsit mosolygok Jackre, kicsit beszélgetek velük... Nem kell megszakadni, és nem fizet rosszul. S a lényeg, hogy nagyon szimpatikus a nőci, a gyerkőc is, és tök sokat tudom gyakorolni a nyelvet, meg tanulni is, mert segít, elmond mindent, ha kérdezek megmondja, mi micsoda, s ő is kérdezgeti, hogy van magyarul ez, hogy van magyarul az...
Jó lenne még pár ilyen melót találni a köztes napokra, és nagyon boldog lennék, talán jutna kajára és fedélre a fejem fölé is.
Közben ma volt egy telefonos interjúm. Felhívtak a Bunnings-tól, ami egy olyan cég itt mint otthon a Praktiker. Az egyik kis üzletébe keresnek "sales assistant"-et, és beadtam a pályázatom. A bizalmamat azonban tegnap kicsit elvesztették, amikor is úgy volt, hogy 9-kor hívnak, ezzel szemben 12 után hívtak, hogy sorry, hogy nem kerestek eddig. Hát mondtam, hogy én reggel óta várom a hívásukat, de most épp nem megfelelő az időpont, hívjanak fel holnap reggel 9-kor. Meg is tették ma, de azért hihetetlen, hogy egy ekkora cég is mit meg nem enged magának. Otthon ilyen nincs, ha azt mondják ekkor és ekkor telefonos interjú van, akkor betartják a cégek ezt, vagy ha nem tudják betartani valaki tuti szól időben, hogy bocsi... Itt nagyon lazán megy ez a dolog. Na de az interjú: Bár nem mindig értettem a pasit, de vissza tudtam kérdezni, sőt tudtam beszélni, ami tök jó érzés volt. Végre kaptam egy kis önbizalmat, hogy csak nem vagyok én annyira béna. Persze a szókincsem nagyon fejleszteni kellene, de majd az is alakul idővel. Ilyenkor úgy érzem bármilyen munkát el tudnék végezni, s lassan pályázni kellene irodai munkákra is, de még azért félve indulok neki.
1 hónap alatt azonban sokat fejlődött a megértésem, egyre több dolgot, egyre több embert értek, és egyre könnyebb a kommunikáció. De azért még sok kell ahhoz, hogy elérjem azt a szintet, amire vágyom.
Lassan elmúlik az az időszak is, amikor mélyen magam alatt vagyok, lassan kezdek megszokni itt, s picit élvezni is. De csak nagyon lassan.
Az aki azt mondta, hogy az első egy hónap külföldön tök jó, mert egy csomó élményt szerzel, és emiatt nem lesz hiányérzeted, minden tök jó lesz, az vagy elfelejtette az első egy hónapját, vagy nem dolgozni ment külföldre, hanem nyaralni.
Nekem szörnyű volt az első hónap, én bele akartam halni, és most kezdek csak egy kicsit megnyugodni.
Valamelyik nap azt kérdezték mi hiányzik a legjobban. De csak egy dolgot mondhatok. Egy dolgot? Olyan nincs, hogy csak egy dolog... De mégis van!!!!! AZ ANYUKÁM!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

1 hónap

Ma pontosan egy hónapja, hogy útnak indultunk. Ilyenkor valahol Abu Dhabi környékén járhattunk.
Nagyon sokáig azt mondtam, itt lassan telik az idő, és most sem tudom azt mondani, hogy elrohant ez az egy hónap. Van, hogy rohannak a napok, de sokszor épp csak vánszorognak. Néhány dolog olyan mintha ezer éve lett volna, néhány emberrel, mintha ezer éve találkoztam volna, néhány emlék, mintha már évek óta pihenne ott hátul az agyamban.
Mégis, mintha most álltam volna sok-sok ex-kolléga előtt a Bosch-os kötényemben :) (jajj lassan meg kell nézni a kakadu krémleves szavatosságát :)).
Azt még nem mondhatom el, hogy sok élménnyel gazdagodtam, többnyire csak a munkakereséssel, a sulival, és az agyalással teltek a napjaim, de azért már láttam kengurut, koalát, kakadut, fürödtem az óceánban, jártam az Operaháznál, beacheltem több helyen is, megismekedtem különböző kultúrájú, nemzetiségű emberekkel...
Lassan megszoktam, hogy a másik oldalra kell beülni a kocsiba, hogy a másik oldalt kell menni a járdán, hogy a másik oldalra kell nézni, ha lelépek a járdáról, hogy a másik oldalban kell várni a buszt, hogy tömegközlekednem kell (óóóóó hol van a régi autós, bicajos élet már?), hogy angolul kell kérni a jegyet, sőt mindent angolul kell kérni, és már automatikusan jön a sorry a bocsánat helyett, na meg a shit is sajnos, az f-betűset meg le se írom.
Szóval már eltelt egy hónap, de még mindig kicsit furcsa itt lenni.
Talán, majd ha lesz munkám, másképp fogom látni a világot, talán majd tényleg rohanni fog az idő, de most még csak vánszorog.

3-4. hét

Bármennyire is szeretnék napi szinten írni nem jön össze. Ennek részben oka az időhiány, részben azonban az, hogy annak ellenére, hogy sokan azt mondták, az első egy hónap még jó lesz, csak utána jön a mélypont, én ezzel nem így vagyok. Engem már az elejétől kezdve elér sokszor utolér a rosszkedv, a mikor megyünk már haza érzés. Talán ma volt az első délután, amikor végre jól éreztem magam, amikor végre nem foglalkoztam azzal, hogy mi lesz, mikor lesz már munkám... Ma délután végre eljutottam beachelni (nem strandolni, azt mondták ez nem strand, itt nincsenek medencék, csak óceán :)). Szóval Cooge beach-en napoztam egész délután, és ez most igazán feltöltött.
Az elmúlt két hét röviden. Végre láttam koalát és kengurut is, de csak a Koala Parkban.
Állandó munkám még mindig nincs, de már voltam három rendezvényen. Szombat délelőtt egy ázsia esküvőn, este egy esküvő előtti lánybúcsún, szerdán pedig egy szülinapi buliban. Felszolgáltam mindhárom alkalommal. Mind a három indiai buli volt. Érdekesek a különböző kultúrák, és hogy mi európaiak mennyire mások vagyunk mint az ázsiaiak. Persze ők ránk mondják, hogy mennyire egyformák vagyunk, míg nekem meg ők egyformák. Mindegyik szívja az orrát, borzasztó módon, és még mindig nagyon idegesít. Én meg fújom nekik az enyémet, nehogy már nekik jobb legyen mint nekem :).
Eszembe jutott még egy jó nap, vagy legalább is pár jó óra. Egyik nap begyalogoltam a suliba. Hát az is igazi feltöltődés volt. Röpke 5.5 km, de a legjobb része a Centenial Park volt. Hatalmas park. Akkora mint fél Kecskemét, vagy mint egész Kecskemét :). De a lényeg, hogy nagyon szép, és nagyon jó volt egy kicsit a természetben lenni.
Minden nap eszembe jut egyébként ez-az, amiről érdemes lenne írni, de ilyenkor valahogy semmi nem jut eszembe.
Ja egy-két dolog, ami másképp működik: tényleg másik irányba folyik a víz (a kutyakakát nem tudom, mert itt se kóbor kutya, se kutyakaka nincs az útcán :)), a zebránál nem csíkok vannak, hanem két csíkkal jelölik ki az átkelőt, és nem a zöld emberke villog, hanem a piros, mielőtt teljes pirosra vált. Az autósok nem tudják melyik sávba kell menni :D... több egyenlőre nem jut eszembe.
A skype meg egy jó találmány, de ahogy anyuka mondta, ez is olyan mint a műsajt. Na de szegénységben a műsajtot is meg lehet szokni.
Ja és ma sok-sok hét kihagyás után megint futottam. Hát azért a környezet itt sokkal-sokkal szebb. Óceánparton, sziklás parton futni azért nem mindennapi élmény.
Ja és elvileg lehet kommentelni is már, úgyhogy tessék írni a megjegyzéseket, kérdéseket...

Már két hete nem otthon ébredek

Két hét összefoglalását nem egyszerű elkezdeni. Fogalmam nincs miről írjak először. Az érkezésről? Az első napokról? A munkakeresésről? A nézelődésről? Az új otthonunkról?
Próbálok mindenről egy kicsit szépen sorban vagy inkább össze-vissza.
Az út ahhoz képest amit gondoltam, nem volt vészes. A leghosszabb utunk 14 és fél óra volt Abu Dhabiból Sydneyig, amit én majdnem végigaludtam :). 
Hát egy magyar pár azt mondta a repülőn Sydney nem nagy. Ehhez képest körülbelül 15-20 percig csak a város felett repültünk, szóval tényleg nem nagy, nekem óriási :). S nem elég, hogy nagyobb mint Kecskemét, még dombosabb is. Valamelyik nap G. azt kérdezte, miért nem tudták először eldózerolni a talajt, aztán nekikezdeni az építkezésnek? Szóval itt az is fitt marad, aki nem akar, mert spórolva a közlekedéssel, gyalogolunk mi is elég sokat, s a gyaloglás másból sem áll, csak dombra fel, dombról le.
Az időeltolódás most 9 óra, ugyanis tegnap óta nálunk nyári időszámítás van, igen mi megyünk a nyárba, otthon meg lassan mindenki megfagy. Mondjuk azon kívül, hogy átállítottuk az órákat, semmi nem utal arra, hogy jön a nyár. Én elmenekültem otthonról a hideg elől, erre itt majd meg fagyok a lakásban. Melegebb van kint, mint bent, pedig kint sincs több 16 foknál. Szóval ennyit arról, hogy ide csak trikó, meg rövidgatya kell. Otthon is maradt minden meleg cucc, hoztam vagy két pulcsit, azok is csak vékonykák. Ha nem kaptam volna két zsák ruhát csak úgy, akkor most megfagynék.
Sokat nézelődni egyébként még nem volt idő, na meg ugye az időjárás se megfelelő :). De azért már láttuk az Operaházat, a Harbour Bridge-t, voltunk nem egyszer az óceánparton, elmentünk vasárnap a National Royal Park-ba, de kengurut, és koala macit még mindig nem láttam :(. Bezzeg kakadut azt nem egyet. Nagyon örültem is neki, én akinek tollas állat fóbiája van.
Egyenlőre másról se szól az életünk csak a munka kereséséről, s hihetetlen, de itt is az van mint otthon. Nem könnyű munkát találni. Ugye az angol nyelvtudásom azért még nem exellent és nem is fluent, s hát életemben nem dolgoztam a vendéglátásban, így nehéz elérni, hogy engem akarjanak felvenni akár étterembe, akár kávézóba...
Próbálkozom közben irodai munkákkal is, de egyenlőre még egy válaszlevelet sem kaptam, hogy bocsi, de tanuló vízumosokkal nem foglalkozunk. A munkanélküli élet meg nem kicsit visel meg lelkileg, de majd lesz ez így se.
A suli viszont jó, bár többnyire ázsiai osztálytársaim vannak, meg egy-kettő brazil és egy macedón fiú. Első nap egy tesztet kellet írnom, ami alapján rögtön betettek az upper-intermediate csoportba, amit nem is értek, mert én azért még annyira jól nem beszélek angolul, mint a többiek. Vagy csak igaza van G.-nak, hogy kishitű vagyok? :) De majd mikor már profin használom majd a nyelvet, akkor talán én is elhiszem, hogy jó vagyok :). Érdekes egyébként a sok-sok kultúra találkozása, amit főleg órán tapasztalok meg. Nekem ami nagyon furcsa, hogy az ázsiaiak nem ismerik, és nem is akarják megismerni a zsebkendőt, mert hogy náluk az a gusztustalan, ha kifújják az orrukat, inkább szívják, vagy náluk csókot adni az utcán elítélendő, bezzeg köpni az nem probléma. Hát igazán érdekes a kultúrájuk, de sokat még erről sem tudok írni.
Ami nagyon tetszik viszont Sydneyben, hogy rengeteg park van, és nagyon sok fa. Itt minden kis kert teli van növénnyel, fával, és minden sarkon van egy park. A városközpontban a magas épületek mellet is van egy hatalmas park, és annyira jó, hogy még a nyüzsgő forgalom elől is van hova elmenekülni egy kicsit.
Most egyenlőre ennyi jutott eszembe, pedig napközben mindig születnek gondolataim, amiről beszámolnék, de majd talán születnek kérdések, és akkor könnyebben megy az írás is, meg talán legközelebb majd kevésbé lesz unalmas is :)
Jut eszembe valaki csinált már cigánykereket az óceánparton rajtam kívül? :)