Munka

Lassan abba a szakaszba érünk, amikor minden nap lenne miről írni, csak épp időm nincs rá.
Még mindig ott tartok, hogy folyamatosan azt figyelem mi működik itt másképp, mint otthon, mitől jobb itt az embereknek, mitől érzik szabadabbnak magukat, s mitől érezzük vagy érzem én annyira elveszettnek magam.
Tegnap rájöttem az egyik oka a munka. Az, ahogy a munkahelyek, munkáltatók állnak az emberekhez, az, hogy semmit nem ér a szavuk, s hogy még a nagy cégek is valahol megbízhatatlanok.
Ha azt nézzük ki fordult meg több munkahelyen, akkor G. az aktívabb munkakereső. Ő már sokkal inkább megtapasztalta, hogy itt nem lehet hinni senkinek. Már dolgozott egy magyar étterembe, ahol én is igéretet kaptam, hogy dolgozhatok. Ott volt kb. két hetet, én egy napot, majd elfelejtettek hívni. Mikor kérdeztük, azt mondták most nem kellünk, mert nincs forgalom, a zsidók most épp nem esznek, majd jövő héten. Aztán következő héten megint nem ment a bolt, nem kellettünk. G. volt már kertész is három napig. Jött megint a válveregetés, baromira jól csináltad, jövő héten is kellesz, de hétfőn nem. Aztán hétfőn a telefon, hogy sorry kedden se, mert nincs munka. Hozd vissza az inget, megkapod a pénzt, aztán majd ha lesz meló, szólok. Közben volt egy másik magyar étteremben is, meg egy pizzériában. A helyzet ugyan az eddig. Igéret megvan, hogy annyit dolgozhat amennyit csak akar. Ma ment is az étteremben, jövő héten meg majd talán a pizzériába. Csak győzze összehangolni. Aztán meg majd ne legyen az, mint eddig, sorry de nincs forgalom...
Szóval itt nem arról híresek a munkáltatók, hogy őszinték, s arról sem, hogy ha jó vagy felvesznek hivatalosan... A baj csak ezzel az, hogy az embernek van 1 hétig munkája, nem keres mást, majd hirtelen megint az utcára kerül. Kihasználják, hogy túl sok a szabad forrás, hogy emberek százai, ezrei, milliói (ki tudja mennyien) várnak munkára. Ausztrália idecsalogatja a külföldieket nyelvet tanulni...(sőt sok országgal még olyan egyezménye is van, hogy tanulni se kell, csak elég egy working-holiday vízum), aztán meg találjon a sok külföldi munkát.
Nem mondom, hogy nincs lehetőség, de van munka bőven, de mindenhova tapasztalatot kérnek. Még ha takarítani akar az ember, ahhoz is 1-2 éves tapasztalatot igényelnek, meg legyen saját kocsid...
A héten végre én is elkezdtem dolgozgatni. Bár csak hetente 3 nap, és egy nap csak két óra, de ez is heti 120 dollár. Választhatok, hogy kifizetem belőle majd a havi lakbérem, és akkor van fedél a fejem fölött, vagy elég jó idő van így október vége fele már itt (kivéve tegnap óta, ugyanis valaki megirigyelte az itteni 28 fokokat és küldött egy kis őszies időt, szóval most épp a mi ..... is befagy), szóval aludhatok akár a strandon is, és akkor költhetem kajára :). A héten még a lakbért fizetem inkább :D.
Na de hogy milyen munka? Hát nevezzük házvezetőnőnek, vagy takarítónak, vagy bébiszatyornak? Mindegyikből egy kicsi. Egy angol kb. velem egyidős ügyvéd néninek kellettem. Hogy miért pont én? Talán mert szereti a nyelveket, és felkeltette a figyelmét, hogy magyar vagyok, és valamiért örül, hogy tanulhat tőlem (nem tudja még mire vállalkozott). Szóval van egy 1 éves tündéri kisfia, Jack, aki állandóan vigyorog. Zabálni való kissrác. A dolgom meg annyi, hogy reggel rendet rakok utána a konyhába, kimosom a ruháikat, elmosogatok, elpakolok, ágyneműt húzok, kiviszem a szemetet, elpakolom a ruhákat...kicsit mosolygok Jackre, kicsit beszélgetek velük... Nem kell megszakadni, és nem fizet rosszul. S a lényeg, hogy nagyon szimpatikus a nőci, a gyerkőc is, és tök sokat tudom gyakorolni a nyelvet, meg tanulni is, mert segít, elmond mindent, ha kérdezek megmondja, mi micsoda, s ő is kérdezgeti, hogy van magyarul ez, hogy van magyarul az...
Jó lenne még pár ilyen melót találni a köztes napokra, és nagyon boldog lennék, talán jutna kajára és fedélre a fejem fölé is.
Közben ma volt egy telefonos interjúm. Felhívtak a Bunnings-tól, ami egy olyan cég itt mint otthon a Praktiker. Az egyik kis üzletébe keresnek "sales assistant"-et, és beadtam a pályázatom. A bizalmamat azonban tegnap kicsit elvesztették, amikor is úgy volt, hogy 9-kor hívnak, ezzel szemben 12 után hívtak, hogy sorry, hogy nem kerestek eddig. Hát mondtam, hogy én reggel óta várom a hívásukat, de most épp nem megfelelő az időpont, hívjanak fel holnap reggel 9-kor. Meg is tették ma, de azért hihetetlen, hogy egy ekkora cég is mit meg nem enged magának. Otthon ilyen nincs, ha azt mondják ekkor és ekkor telefonos interjú van, akkor betartják a cégek ezt, vagy ha nem tudják betartani valaki tuti szól időben, hogy bocsi... Itt nagyon lazán megy ez a dolog. Na de az interjú: Bár nem mindig értettem a pasit, de vissza tudtam kérdezni, sőt tudtam beszélni, ami tök jó érzés volt. Végre kaptam egy kis önbizalmat, hogy csak nem vagyok én annyira béna. Persze a szókincsem nagyon fejleszteni kellene, de majd az is alakul idővel. Ilyenkor úgy érzem bármilyen munkát el tudnék végezni, s lassan pályázni kellene irodai munkákra is, de még azért félve indulok neki.
1 hónap alatt azonban sokat fejlődött a megértésem, egyre több dolgot, egyre több embert értek, és egyre könnyebb a kommunikáció. De azért még sok kell ahhoz, hogy elérjem azt a szintet, amire vágyom.
Lassan elmúlik az az időszak is, amikor mélyen magam alatt vagyok, lassan kezdek megszokni itt, s picit élvezni is. De csak nagyon lassan.
Az aki azt mondta, hogy az első egy hónap külföldön tök jó, mert egy csomó élményt szerzel, és emiatt nem lesz hiányérzeted, minden tök jó lesz, az vagy elfelejtette az első egy hónapját, vagy nem dolgozni ment külföldre, hanem nyaralni.
Nekem szörnyű volt az első hónap, én bele akartam halni, és most kezdek csak egy kicsit megnyugodni.
Valamelyik nap azt kérdezték mi hiányzik a legjobban. De csak egy dolgot mondhatok. Egy dolgot? Olyan nincs, hogy csak egy dolog... De mégis van!!!!! AZ ANYUKÁM!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!