1 év

Emlékszem valamelyik nap egyik barátosné azt irta facebook-on, hogy te jó ég én még emlékszem mikor olvastam a fél éves beszámolód, most volt nem rég, és már egy éve lesz hogy kint éltek?
Hát igen, egy éve ilyenkor konkrétan már csak pár óra választott el, hogy leszálljunk Sydney-ben, már Ausztrália felett repültünk.
Ha valaki megkérdezné gyorsan eltelt-e, megint azt hiszem az lenne a válaszom mint fél évvel ezelőtt, hogy valahogy nem tudom meghatározni. Ha eszembe jutnak a búcsúzás napjai, az utolsó napok otthon, akkor igen, hisz mintha most lett volna, de közben meg mégis olyan távolinak tűnnek az első napok itt Sydney-ben. Mintha ezer éve lett volna, hogy sétáltunk Coogee-n, hogy elsétáltunk egészen Bronte-ig, hogy keresgéltem a munkát, és minden egyes étterembe belökött valaki, hogy kipróbáltam magam a felszolgálásban, hogy megpályáztam a munkát a Bunningsban, hogy találkoztam Kath-tel. Annak ellenére, hogy minden élmény még frissen él bennem, mintha ezer éve lett volna. Aztán minél többet gondolok rá, már nem is tűnik olyan távolinak.
Rengeteg élményem van az elmúlt egy évről, sok emberrel ismerkedtem meg, szereztem kedves ismerősöket, s talán még kevésbé kedveseket is. Sok szép helyen jártam, elértem bizonyos céljaim (kifizettem az egyik hitelem :)), tanultam sokat magamról, megismertem még jobban magam, hogyan reagálok dolgokra, mik az igazán gyenge pontjaim, hogyan oldom meg a problémákat (homokba dugom a fejem :D).
Közelebb hoztak egymáshoz minket a problémák Gáborral, megléptünk egy következő szintet a kapcsolatunkban.
Talán még az angolom is fejlődött, talán nem is keveset, de még mindig nem eleget :). Szóval teli vagyunk élményekkel, tapasztalatokkal, és kialakult egy kép bennünk az egy év alatt, mire vágyunk, merre akarjuk venni az irányt, hogy képzeljük el az életünk.
S mivel nem rég voltunk otthon három hetet, még inkább képet kaptunk arról, mire is vágyunk igazán.
Otthon: Mondhatni számomra impulzusokkal teli három hét volt. Először is olyan volt, mintha soha nem mentem volna el, de mégse találtam a helyem. Kettősség uralkodott bennem az első pár napban, egy hétben. De ahogy találkoztam a családtagokkal, barátokkal, minden olyan természetessé és imádnivalóvá vált. Egyszerűen csak szerettem otthon lenni, és nem hiányzott Sydney, az ausztrál éltünk, semmi.
De három hét nagyon kevés, semmire nem elég, nem tudtam mindenkivel találkozni, és sajnos nem forditottam elég energiát azokra az emberekre sem akik igazán megérdemelték volna. De mire megszünt a nem találom a helyem érzés, vagy inkább a kettősség, az összezavarodottság, akkorára már túl késő volt, mert szinte jöttünk vissza.
De ami belefért: Badacsony és környéke 2 napra, rengeteg babázás (baba Gábor unoka tesójáéknál, baba Gábor tesójáéknál, baba a legkedvesebb barát házaspárnál, azaz Ba családnál :), baba Izsákon, Helvécián az unokatesómnál, baba itt, baba ott...), strandolás anyukámmal, tesómmal és Bogicával, szombat esti búcsúvacsi családdal, találka D. Jucussal, kávézás a Frei Coffee-ban Bogival, találka barátokkal, és sok sok kávé, reggeli, ebéd és talán még vacsi is ANYÁVAL!
Szóval bár sok minden nem fért bele, de arra elég volt, hogy rájöjjünk, nekünk otthon a helyünk, mi ott akarjuk leélni az éltünk, akkor is ha sokan azt gondolják, ott nem lehet megélni. Nekünk a család viszont sokkal fontossabb a gazdagságnál. Eddig is megéltünk otthon, most is megfogunk, elég talpraesettek vagyunk hozzá, de nekünk kell a család, a barátok közelsége, különben lehet hogy sok-sok millánk lesz évek múlva, meg mindenhova eljutunk, csak épp nem tudjuk az élményeinket és a millióinkat kivel majd megosztani.
De vissza térve az egy évre. Jó volt-e? IGEN. Nehéz volt-e? IGEN. Megérte-e? IGEN
De mostmár röpüljön el a hátra lévő idő, és menjünk haza :)