Egy hónappal ezelőtt egy hajós party-n vettünk részt, péntek este pedig egy Pataki Attila koncerttel egybekötött magyar Retro bulin.
A hajós party maga volt a csoda, számomra legalább is. Nem csak azért, mert akkor először voltam olyan helyen, ahol mindenki magyarul beszélt végre, hanem azért is, mert valami szenzációs volt látni Sydney-t éjszaka kivilágítva egy hajóról. Áthajókázni a Harbour Bridge, Anzac Bridge alatt, az Opera Ház előtt, látni a kivilágított nagyvárost, élvezni a látványt, s elájulni tőle. S mindeközben magyar zenéket hallgatni, vagy csak magyarokkal bulizni. Végre kiengedni a gőzt, és megosztani az élményeket, a tapasztalatokat másokkal, megtudni ki hogy kezdte itt...
Sydney Opera Ház és Harbour Bridge
A péntek esti partyra meg talán mondhatnám, hogy túlszárnyalta a hajós bulit, de kár lenne két különböző típusú party-t összehasonlítani. De tény, hogy rég éreztem ilyen jól magam. Végre úgy tudtam bulizni, mint otthon, végre el tudtam magam engedni. S ez talán köszönhető annak, hogy újra kicsit otthon éreztem magam a kétszáz magyar között, s mert olyan élménnyel gazdagodhattam, amivel otthon eddig soha. Pataki Attila koncertjére tombolhattam az első sorból. Mindig is szerettem az EDDA zenéit, de ilyen élményben még otthon se lett volna részem a koncertjén. Nem egy hagyományos koncert volt, ahol elzárva a közönségtől lenyomja a koncertet, megköszöni és ennyi. Privát party volt, nekünk magyaroknak, ahol úgy volt ott, mintha ő is csak egy lenne közülünk...(persze azért volt mindig vele egy testőr), de beszélgethettünk vele, képet készíthettünk, s a koncert alatt vele együtt énekelhettünk. Bejött a közönség közé, és velünk énekelt. Hihetetlen élmény volt egy ekkora rocksztárton keresztül megkapni az érzést ami hiányzik, kicsit érezni a haza "illatát", s főként a hiányát. Érezni, hogy az otthon, vagy legalább is a haza az mindig is Magyarország lesz, s bárhol is élünk a világban, mindig is egyetlen helyen leszünk igazán otthon, egyetlen helyre fogunk tartozni, s az nem itt van.
Pár óra erejéig úgy érezhettem magam újra, mintha otthon lennék, magyar ismerősökkel bulizhattam, magyar koncerten tombolhattam ...
Ja és ami még növelte az adneralin szintet, az érzés, hogy haza is üzenhettünk, vagy legalább is integethettünk a kamerába a családnak! Igen felvétel is készült, még hozzá nem is akár ki csinálta, a TV2-től Kurucz Róbert. Valamikor lesz a tévében az Aktivban egy műsor Pataki túrnéjáról, Ausztráliáról, az itt élő magyarokról, s talán egy tizedmásodpercre minket is bevágnak, ahogy óriási hiányérzettel, de annál nagyobb mosollyal integetünk az otthoniaknak!
Az egyetlen rossz dolog ezekben a bulikban, hogy a hiányérzet ilyenkor nem kicsit erősödik fel, s nekem úgy megszólalni sincs kedvem napok óta, akkorára nőtt bennem a honvágy!
Andi, Pataki és én (jobbról balra, vagy balról jobbra?)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése